Lehet, hogy lesznek akik elolvasva ezt a történetet felelőtlen gazdának fognak tartani, de kérem, hogy mielőtt ezt véglegesen eldöntik, vegyék figyelembe a következő tényeket:
- az állat tudja hogy mi a jó neki és csak azt eszi meg (a régi népi bölcsességek c. axioma gyűjtésem egy amúgy eléggé közismert darabja),
- a kis, barna, gyanús küllemű gombák bolondul gyorsan nőnek, reggel még semmi nyomuk estére pedig már el is tűntek,
csak az a baj, hogy legnagyobb rémületemre ezúttal az én éhenkórász, mindent gondolkodás nélkül felfaló tyúkjaimban.
Az esetből én már csak a késő délutáni órákban a végkifejletet érzékeltem: feltűnően friss kaparásnyomokat szabályos körben a baromfi udvarban trónoló fa törzse körül, néhány, csakis mikroszkóppal észrevehető morzsát a kis barna gombakalapokból valamint cérnavékony szárakat kalapok nélkül meredezni. Nem vagyok valami nagy gombaszakértő, olyan családban nőttem fel, ahol a kis barna gombák kifejezetten a bolond névre hallgattak, ami persze nem egy korrekt rendszertani meghatározás, de nagyjából azt jelenti, hogy mindenképpen célszerű tartózkodni az elfogyasztásuktól. Amint azt ugyancsak meg kellett állapítanom, sajnos a saját káromon, hogy a gombák egyáltalán nem tartják tiszteletben a más célra elkerített terület sérthetetlenségét, hanem minden szégyenlősség nélkül, pillanatnyi elhatározás nyomán a legalkalmatlanabb helyeken is képesek felütni kis barna fejüket, például egy baromfi udvar közepén.
Nos visszatérve a történethez, tehát amikor hazaérkeztem és első utam a baromfi udvar megszemlélése végett az udvar végébe vezetett (mint minden nap, azért ha belegondolok ez is egy mentségnek számít !) a gondosan gombátlanított fatörzs látványa fogadott. A tyúkok elégedett arckifejezéssel jöttek mentek az udvarukban mint minden más napon, aztán persze amint megláttak a lehető legtávolabbi sarokba menekültek előlem.
Az első ijedtség után elhatároztam, hogy különböző bolond gomba diagnosztikai és hatástalanító próbáknak vetem alá őket, amik egészen pontosan sorjában a következők voltak:
- próba Alapos megfigyelése annak, hogy esetleg nem bizonytalan-e a mozgásuk a mérgezés következtében, nem dülöngélnek-e vagy nem mutatnak-e más feltűnő jegyeket, ami a mérgezés kezdődő hatására utalna.
Az első pontban leírt módszeremmel csak azt értem el, hogy a tyúkok gyanakodni kezdtek, hogy valami nem rutinszerű dolog fog következni és szorosan egy kupacba verődtek a túlsó sarokban és egyáltalán nem akartak onnan elmozdulni.
Nem baj, következzen akkor a 2. számú próba:
2. próba Panni kutya viharos megérkezése a kerítéshez, hangos ugatással kísérve. Erre a tyúkok attól függően, hogy mennyire számítanak a dologra és milyen távol vannak a kerítéstől abban a pillanatban, amikor Pannika megjelenik, különböző gyorsasággal ámde hasonló módon reagálnak: fejvesztve menekülnek a lehető legmesszebb a veszélyzónából.
Sajnos, hogy most ez a próba sem hozott különösebb eredményt, tekintve, hogy eleve a legtávolabbi sarokban lapultak és amúgy sem kívántak onnan elmozdulni, addig amíg mi ketten tyúk látótávolságon belül tartózkodtunk a kutyával.
Így aztán a 3., a legbiztosabb próba mellett döntöttem, és ez pedig csakis az evéspróba lehet. Ha ugyanis rosszul érzik magukat: szédülés, fejfájás, gyomorrontás, akkor biztosan nem kívánnak majd étkezni és ez ugyebár egy pontos visszajelzése a kezdődő gombamérgezés kialakulásának.
3. próba A teszt étkezés céljából hirtelenjében a következő dolgokat tudtam előteremteni: krumpli héja vastagon meghámozva és megfőzve, majd darált kukoricával összekeverve. Éééés bingo: a tyúkok viharos sebességgel rohanták meg a táljukat és ettek!!!
De nem lehet, hogy a mérgezés hatása csak késleltetetten jelentkezik majd? Jó akkor legyen még egy utolsó, mindent eldöntő próba, a zöld saláta leveleké.
4. próba Ezt a próbát egy egész sor tölgylevelű salátám bánta, amit hirtelen útban lévőnek és egyébként is felmagzásba indulónak kellett minősítenem, így persze nyugodtan kitéphettem és a tyúkoknak adhattam őket.
Nos mit mondjak még? Lehet, hogy szerencsémre kevés volt a gomba és túl sok a tyúk? A csajok hasonlóan viselkedtek mint a 3. számú próba esetében, villámgyorsan ott termettek a salátalevél kupac közepén, szétkapirgálták a kupacot és boldogan láttak neki a levelek csipegetésének.
Így telt el a délután hátra levő része és alkonyatkor úgy mint máskor (egy cseppet sem imbolyogva) besétáltak a házukba, komótosan elhelyezkedtek a legmagasabb ülőrúdon, én pedig rájuk csuktam az ajtót.
De valahogy mégsem vagyok egészen nyugodt... kissé szorongva várom a holnap reggelt......
