Igazából akkor értettem meg, hogy egy hagyományos, gazdálkodó falusi család környezete hosszú generációkon keresztül mennyire jól kitalált, mai szóval fogalmazva fenntartható módon működtethető, komplex rendszert alkot, amikor belerázódtam a tyúktartás hétköznapjaiba...és ráébredtem, hogy a „Minden napra egy tojás” projekt mennyibe is fog kerülni nekem. Nem akarok álszent lenni, de még csak nem is arról szól a dolog, hogy egyelőre nem tudnám a tyúktartás költségeit kigazdálkodni a fizetésemből, csak hát akkor, hogy is van ez? Annak idején biztosan nem a lidlibe szaladgált a gazdaasszony, hogy táplálni tudja a csemetéi mellett a tyúkjait is. Márpedig az én napi bevásárlásom kezdett észrevétlenül úgy kinézni, hogy 50% ember- és mellette 50% tyúkélelem: rozskenyér beáztatásra, saláta és egyéb zöld levelű zöldségek, sárgarépa, alma (?!) najó az olcsóbbik fajta, és túró a fehérje miatt. (???!!!!)
Mentségül szolgáljon, hogy azt már a kezdetektől eldöntöttem: nem akarom kész tápokkal etetni a tyúkjaimat, mert akkor valószínűleg nem sok különbség lenne a saját, és a polcról leemelt, dobozos, tojásgyári tojások között. A tápmentes tyúktartáshoz viszont az kell, hogy a tyúk minden szükséges tápanyagot, vitamint és nyomelemet megkapjon: magokat, fehérjét, karotint, meszet, kevés szénhidrátot, mindenféle zöldeket és persze vizet. Persze, hogy a szépen kimunkált, mesteri módon összeállított tyúkétrend elemei aztán észrevétlenül kezdték megtölteni a kasszaszalagot.
De ez a helyzet egyre inkább zavart. Nyilvánvaló, hogy az alapot képező kukoricás gabona keveréket szántóföld híján nem tudom megtermelni magam, ez tehát továbbra is marad a bevásárló listámon. Egy darabig foglalkoztatott a gondolat, hogy szemes formátumban szerezzem be és magam daráljam, de aztán végiggondoltam, hogy a daráló elektromos árammal működik… és arra jutottam, hogy ezt a tételt továbbra is darálva veszem meg.
A családi és baráti kenyér maradékot próbáltam összegyűjteni és hasznosítani, de ha valaki már megtette, megerősíthet, hogy a legtöbb fajta emberi (!) fogyasztásra szánt kenyér, beáztatva aztán végképp elveszíti mindenfajta élvezeti értékét és nyúlós masszává alakul, amit jóérzésű gazdaként még a tyúkjaimmal sem tudtam megetetni. Egy bizonyos fajta rozskenyér tehát továbbra is megmaradt a listán, és a túró (ha lehet akciós!), a megfelelő fehérje bevitel miatt. A fehérje kérdést szójával is lehetne orvosolni, de sehol nem kaptam megnyugtató választ arra nézve, hogy a mi kis országunkban kizárólag GMO mentes szóját árulnak-e vagy sem. A legtöbb gazdaboltos egyébként sem túl boldog, ha az ember vásárlás helyett, szóbeli vizsgáztatást végez rajtuk hosszú percekig.
Ahol viszont fenntarthatósági szempontból tényleg jelentős áttörést értem el, az a zöldség front. Először is feltérképeztem a környék jól termő tyúkhúr mezőit, miután megállapítottam, hogy a tyúkok tényleg élnek halnak a tyúkhúrért. Ráadásul a tyúkhúrnak az a kellemes tulajdonsága is megvan, hogy késő ősztől gyakorlatilag tavaszig zöld, így pont a nehezebb téli időszakban segít be a tyúkélelmezésbe.
Az egész tyúktartás legnagyobb nagy vívmánya azonban maga a konyhakert. Még ha ez egy kissé erős kijelentésnek hangzik, hogy valaki a tyúkok miatt kezdjen el konyha kertészkedni. A remek zöldségeknek naná, hogy a család is örül, de a kert léte pontosan annak a felismerésnek köszönhető, hogy ha valaki tényleg felelősséggel szeretne hasonló dolgokba kezdeni, muszáj törekednie arra, hogy megteremtse az egységet a rendszer egyes elemei között. A kertből kikerülő zöldség maradékok, gyomok, és egyéb leveleknek örülnek a tyúkok, sőt (!) a teljes pajor és egyéb kártevő kollekcióért egyenesen megőrülnek, a tyúktrágya pedig kiválóan komposztálható és javítja a talajt. A tojás íze csodálatos, főleg ha nem számoljuk ki, hogy pontosan mennyibe is kerül ;)
Egy szó mint száz valószínűleg egy városi farm keretei között nem lesz maradéktalan a siker, de a felismerés és a fenntarthatóságra törekvés már maga is nagyon komoly fegyvertény.
