Meg kell mondanom, hogy nekem nincs bajom a fizikai munkával, kifejezetten imádok pl. ásni vagy földet talicskával hordani, a kertem tulajdonképpen az én kondibérletem. Vitán felül a kertészkedés vegytiszta fizikai élvezet: mozgás, természet, izomláz, derékfájás, napfény és jó levegő.
Mégis van abban valami, hogy lehet nagyon sok, és kevesebb munkával is kertészkedni. Szerintem megoldás kulcsa az állandóság. Az, hogy a kertünk egy jól felépített ökológiai rendszer-e, ahol megvannak az állandó és az évről-évre változó részek valamint, hogy ezek egy jól működő egyensúlyt teremtenek-e.
Egy jól megtervezett, megfelelő arányban állandó és dinamikusan változó elemekből kialakított, rendszerszemléletben működő kert, a megépítésekor ugyan több befektetést és fáradtságot jelent, de ez később bőségesen megtérül, azaz a fenntartása már egyszerűbb lesz.
Hogy hogyan? Íme így:
Kevesebb ásás
Ősszel nincs is miért ásni egy olyan kertben, amelyik sokféle növény társulásából áll, hiszen sok zöldség még javában terem az ágyásokban (pl. saláta félék, kelbimbó, őszi retek, spenót és cékla), az évelők a helyükön (fűszer- és aroma növények, csicsóka), a vegyes bokor szegélyek alján szépen halmozódik az őszi avar, jól áttelelnek majd benne a kerti rovarok és kisebb rágcsálók, a meg nem bolygatott talajban pedig a szintén nagyon fontos giliszták és más egyéb apró talajlakó lények.
Már tavaly tavasszal is felfigyeltem arra, hogy hiszen nekem nem is kell ásnom, mert annyira jó állagú, morzsalékos a talaj. Alapvetően egyetértek azzal a szabállyal, hogy a biokertész nem is igazán ás, mert csak felbolydítja a talajszelvények élővilágát és széttúrja az eszerint beállt, hasznos talajlakó élőlények életterét. Ugyanakkor viszont vannak olyan körülmények (kötött, gyomokkal sűrűn átszőtt talaj), amikor az ásás egyszerűen nem kikerülhető.
Viszont saját példámmal alátámasztva állítom, hogy néhány éves szerves trágyázással és komposzt hozzáadásával (tavasszal és a nyári másodvetések előtt) igazán csodálatos, kézzel morzsolható talajt teremtettem, ahol az ültetés előtti ásóvillás talajlazítás igen, de az ásás már szükségtelen.
Épített ágyások
Szeretem a szabályosan megtervezett, szépen megépített kerteket. Ez a gyengém. Ugyanakkor az épített ágyásokat nem kell minden ősszel szétdúlni majd tavasszal újra kialakítani, ezek és a köztük lévő utak képezik az állandóság alapkövét. A vetéseknél érdemes arra figyelni, hogy mi volt bennünk az előző évben és a vetésforgó megtervezésével, más fajta növényt ültetni egy következő évben.
Én az ágyásaimat több évre építem, például, ahogyan az a képen is látszik fűrészmalomban hasított gerendákkal kerítettem körbe őket. A gerendákat lekezeltem és téglára fektettem fel, hogy lassabban korhadjanak el a talajból felszálló és a csapadékból adódó nedvességtől. Legalább ennyire vonz a használt téglából megépített vagy a vesszőből font ágyásszegély. Ha döntünk viszont legyünk egységesek, úgy szebben mutat majd az összkép.
Gyommentes kerti utak
Gondolom a kerti utak gazolása mindenkinél szerepel a toplistás tevékenységek között. Ha az ágyások közötti utakat fűnyírónyi szélességűre tervezzük, befüvesíthetjük és egy csapásra megoldódik ez a kérdés. A derékfájdító kapálás helyét egy pillanat alatt átveszi a lehető legbársonyosabb hangon elfuvolázott , vasárnap délelőtti kérdés: "drágámlenyírnádazagyásokköztisafüvet??".
A kisebb, keskenyebb utakra is van derékkímélő javaslatom: én ezeket a folyamatosan termelődő ágaprítékkal mulcsozom, mire átnő rajtuk a gaz vagy összeesnek vagy megérkezik az újabb adag apríték. Hogy igazán hatásos legyen a gyomok ellen, jó vastagon terítsük szét!
Kevesebb öntözés
Ha nincs kiépített rendszerünk, akkor az öntözés rengeteg időt elvesz az életünkből. A jó hír, hogy van néhány trükk, amivel a véget nem érő, mindennapos öntözések száma is ritkítható. Az egyik ilyen trükk az árnyékolás. Például, hogy ha a széles utak kereszteződésébe egy-egy lazább lombozatú fát ültetünk, ezek, ha megnőnek a napjárásnak megfelelően árnyékkal óvják a körülöttük lévő növényeket. Persze fontos a fafajta helyes megválasztása, nehogy túl lőjjünk a célon és túlságosan is erőteljes lombozatú fát ültessünk az ágyások közé.
A levágott fűnyesedék csodálatos (és folyamatosan újratermelődő) anyaga az ágyások takarásának. Az ilyen mulcsozott ágyásban nehezebb szárad ki a talaj, szebben növekedik benne a vetemény. A vágott fű a nyár folyamán összeesik és szinte eltűnik a felszínről, így lehet újra meg újra pótolni.
