Az új birtokom legszebb része a most, kora tavasszal a két domb között üdén csörgedező patak, az öreg terméskő híddal és a körös-körül frissen zöldülő kora tavaszi árokparttal. Zsombi fiam szerint pont olyan mint a Gyűrűk urában a megye. És ez nagy dicséret! Ez a gyönyörű látvány el is indította a fantáziám egy természetes, dús, vízparti növényvilág kialakításáról, ami önmagában is egy valódi ökológiai csoda.
Vannak növények, amik maguktól megtelepszenek az árok vagy patak partokon, de persze finoman befolyásolni is lehet, hogy látványos, sokszínű vízpartunk legyen. Az árok partok betelepítése összetett feladat, vannak olyan vízkedvelő növények, amelyek állandó nedvességet, vizes területet igényelnek, de vannak olyanok is, amik a szárazon, árnyékban vagy félárnyékban érzik jól magukat, a párásabb, nedves helyen. Fontos felmérni a telepítés előtt, hogy a patakunknak állandó vagy időszakos-e a vízhozama.
Újsütetű tulajdonosként úgy döntöttem, hogy ebben az évben megfigyelem, mekkora az én kis patakom vízhozama, átfolyási sebessége, és majd csak ezután, jövőre kezdem vízben élő növényekkel betelepíteni.
A patak parti növényvilág kialakítása viszont legalább ennyire izgalmas feladat. Általában buja, dús vegetáció jellemzi, így kertünk látványos része lehet. Fontosnak tartom viszont, hogy ha szeretnénk is néhány dísznövényt becsempészni, hagyjunk helyet és teret a természetesen előforduló növényeknek! Próbáljuk meg türelemmel és szeretettel alakítgatni, hogy része legyen a természetes összképnek. Ha például méreteiket figyelembe véve , lépcsőzetesen alakítjuk ki a növényeket, akkor látványukban több szögből vagy távolról is egyszerre gyönyörködhetünk. A parti zóna szélén, a pataktól legtávolabb eső részein először az alacsonyabb növésű növényeket használjuk, mint például a saláta boglárka, az árvacsalán- és gólyaorr félék, a vérehulló fecskefű, vagy például édesanyám egyik kedvence a kora tavasszal virító, szívvidító napsárga martilapu.
Közepes és magas növésű parti növények lehetnek a csalán, a fekete nadálytő, a magasabb növésű boglárka félék, a látványos sásliliomok (ha természetes hatású patakpartot akarunk, akkor a visszafogottabb fajtákat javaslom), a lilás virágú réti füzény, a kecses macskagyökér, robosztus méretű angelika vagy a könnyedebb turbolya félék.
Én feltétlenül a természetes hatás híve vagyok, így a virágzó növények közül a visszafogottabb színűeket szeretem, a fehéreket, sárgákat, halvány zöldeseket, de emellett vannak növények, amik nemcsak a virágukkal, hanem a leveleik formájával és színeivel díszítenek. A frissen telepített patakpart két-három éven belül lesz gyönyörű buja, ha az elültetett növények elterjednek, természetes hatású foltokat, nagyobb telepeket képeznek.
A lágyszárú növények közé, ha még nincsenek, mindenképpen ültessünk fákat is! A vízpartról mindenkinek eszébe jutnak a fűzek. Könnyen megerednek és gyorsan nőnek, hamar benépesítik a patakpartot. Az én patakomat elöregedett szilvafa sor szegélyezi. Mielőtt majd végleg kivágnám őket, már most elkezdtem fiatal fákkal pótolni a majdani elvesztésüket. Emellett mindenképpen szeretnék fűzféléket is ültetni, leginkább cserje méretűeket a vesszőjükért és néhányat a kora tavasszal virító barkájáért. Amint a növényzet benépesíti az árokpartot, szinte észrevétlenül beköltöznek azok az állatok is, amik itt érzik jól magukat.
A patakokról és csatorna partokról az is eszembe jutott, amit évek óta látok a kertvárosi, családi házakkal övezett másik lakóhelyemen: hogy a közös árokpartok, inkább afféle sorscsapást, helyenként ingyenes komposzt vagy szemét (!) lerakó helyet:((( jelentenek, mintsem, hogy ökológia varázslatot látnák benne az ott lakók.
Minden tavasszal végignézem, ahogy újabb és újabb, szebbnél szebb vízparti növény fajok tűnnek fel, életre kell az árokpart, hogy aztán a teljes virágzásban a közterület fenntartók egyetlen tarvágássál eltűntessék a rózsaszínben pompázó virágkákát, az apró fehér virágú vízi hídőrt, a sárga boglárkát és a gyógyító fekete nadálytövet. Persze tudom, a feladat: tisztán tartani az árkokat! Többször gondoltam már, arra, hogyha írnék egy levelet a megfelelő helyre és leírnám, hogy az árokpart maga a nagy lehetőség, közös kincs nem pedig pontenciális dugulásforrás, talán megmenthetném ezeket a növényeket és akkor mindenki gyönyörködhetne bennük meg a vizet kedvelő állatokban is, tavasszal a fészkelő helyet kereső vadkacsákban, nyáron a köveken napozó kecskebékákban és a fürge vízi siklóban vagy a rezzenéstelenül ácsorgó szürke gémben. De aztán mégsem teszem...
Lehet, hogy a másik végén kellene elkezdeni. Talán az árokpart mellett lakókkal kellene megismertetni, hogy mekkora kincs is van a kerítésük külső oldalán. Furcsa emberek vagyunk, ha a kerítésünkön kívül esik valami, akkor az sokszor már nem is érték, csak plusz munkát jelentő probléma forrás. És az élesen zúgó motoros fűkaszák egy délután letarolják azokat a növényeket, amikért ha például az udvarunkba kerti tavat építtetünk, súlyos összegeket is hajlandók vagyunk kifizetni a tóépítőnek.
Szerintem örökbe kellene fogadnunk az árokpartokat, mindenki gyönyörűségére tisztán tartanunk, védeni az ott kialakuló életközösséget, gyönyörködni bennük és szeretni őket.
