Városi farm

A férjem szerint az egész családom földmániákus, az apámtól a testvéremig, így aztán nem is kell rajta csodálkozni,  hogy én is. Vagy genetikailag vagy ragályszerűen…. Az eredmény az ő szempontjából lesújtó, és nem is érti, csak rezignáltan tudomásul veszi. Miért van az, hogy a városi életben szocializált felesége először is mániákusan teleülteti a városszéli családi ház kertjét zöldségekkel, gyümölcsökkel, mindennemű hasznos növényekkel és közben folyamatosan arról beszél, hogy valójában a 10 hektár, na az a valami! És igazán boldog csak az lehet, aki legalább ekkora területen gazdálkodik.

Nos ebből kerekedett ki ez a bizonyos 0,4 hektár, ami a mezőgazdaságban használatos mértékegység szerint nem is olyan nagy, de városi m2-ben azért már valami!! Kereken 4000!!!

Szembesül is az ember lánya a kezdeti, mindent elsöprő lelkesedés után a problémával: kézzel túl nagy, géppel túl kicsi. Viszont a felelősség adott: először is be kell bizonyítani a családnak, hogy ugyan már naná, hogy boldogulok ezzel is.

De ami ennél talán komolyabb dolog, a föld felelősség, művelni kell és nem parlagfüvet termelni.

Teljesen őszintén voltak álmatlan éjszakáim a hogyan továbbal kapcsolatban és valószínűleg még lesznek is, de az alapvető döntéseket meghoztam:

1. Nem adom ki barterben a TSZ-ben dolgozó, helyi traktorosoknak. Ez lenne a könnyebbik út, kevésbé rögös, de nem ezért akartam a földet. Nem akarom, hogy továbbra is a beleszólásom nélkül talajfertőtlenítsék, műtrágyázzák és vegyszerekkel műveljék.
2. Ha viszont én művelem, akkor tisztában kell(ene) lennem azzal, hogy mit bírok egyedül, úgy kell hát megterveznem és kialakítanom a terület szerkezetét és funkcióit, hogy egyedül is győzzem a fenntartását.
3. Meg tudom csinálni!!! Mert ez jó dolog!! Sőt fantasztikus! Nem bántam meg (még eddig;)

Így aztán nekiláttam:

A földem tulajdonképpen két, szelíden egymás hátának támaszkodó dombból áll, középen egy kis patakkal, rajta egy kőhíddal. Szóval gyönyörű, sőt festői...

Első lépésként mindkét területet betrágyáztattam: 300 mázsa szarvasmarha trágya, igazi nagybefektetés a jövőbe és no meg egy átmeneti illatfelhőbe! Majd beszántattam. Reményeim szerint ez az utolsó alkalom, hogy nagy traktor dolgozik a földemen.

A távolabbi dombra egy gyümölcsös - kaszálót találtam ki. Kaszálót azért, mert a majd nyár közepéig nyíló vadvirágokkal gyönyörű látvány, imádják a rovarok, és munka szempontjából egy darab júniusi kaszálást, szénagyűjtést majd időjárástól és szárazságtól függően még néhány továbbit jelent. Kaszálni ugyan még nem tudok, de legalább lesz hol gyakorolni!!!!!

Ebbe a kaszálóba ültetek gyümölcsfákat, bokrokat szanaszét véletlenszerűen, mindenfélét, amit csak szeretnék. Figyelek arra, hogy lehetőleg régi fajtákat és nem a legérzékenyebb hibrideket telepítsem. Lehet, hogy nem nekem lesz a legnagyobb almám és körtém a faluban, de reményeim szerint a fáim kevésbé lesznek fogékonyak a betegségekre. A virágzó bokrok segítenek odacsalogatni a megporzáshoz a rovarokat, védelmet és fészkelő helyet adnak a madaraknak.

Így most őszre ami még előttem van: a kaszálóvető buli (egy vidám kis őszi szüneti buli reményében összetrombitáltam az összes barátomat) és a gyümölcsfa ültetés+a gyenge törzseik védelmére nádszövetes betekerés a szarvasok ellen. A szántást követően a fogasolás és a hengerelés traktorral megtörtént, mert a kaszálót mivel jellemzően fűfélékből áll, tömörített, jól előkészített talajba kell vetni. Minden adott tehát a bulizáshoz:))))

A második, keményebb dió a konyhakert a másik dombomon. Itt csak a trágya beszántást rendeltem, hogy  hajrá neki,aztán következem én!

Ami a legfontosabb, hogy jól kitaláljam a kert szerkezetét. Az én meggyőződésem, hogy a legegyszerűbb a legjobb választás. Szimmetrikus négyzetekre osztom fel a területet úgy, hogy a nagyobb egységek között elég széles utat hagyok a talicskának és a fűnyírónak. Ezzel mindjárt egy komoly küzdelmet megspórolok a folyamatos gazolás hadszínterén. Mindegyik  kereszteződésbe ültetek egy-egy gyümölcsfát, a nyári hőségben jól jön egy kis árnyék a környező ágyások fölé.  És nem mellesleg a szorgos kis madaraknak is fontos kilátó és menedék lesz  rovargyűjtés közben.

A teljes kerthez a keretet bogyós, vegyes bokrok adják: galagonya, kökény, bodza, mogyoró, csipkebogyó. Csupa „igénytelen” de hasznos bokor: vagy mert gyógynövény, vagy pálinka- és lekvár alapanyag, de a bodza friss hajtásai például odacsalogatják magukhoz a levéltetveket, így kevesebb jut belőlük más zöldségekre. Teremnek, védenek a széltől, csalogatnak és rejtekhelyet nyújtanak apróbb és nagyobb élőlényeknek: sünöknek, madaraknak, mókusoknak, pockoknak, bogaraknak.

Előtte egy sor csicsóka lesz és megpróbálkozom a négyzetek szélén néhány sor spárgával is. Végre van helyem hozzá!!! Szeretnék néhány emelt ágyást is, az oldalát ezúttal kisméretű szalmabálából készítem. Ez egy igazi kísérlet lesz, beszámolok majd az eredményekről. Biztos vagyok benne, hogy a nagyobb egységek köré évelő fűszernövényekből élő kereteket alakítok majd ki, szépek, hasznosak és illóolajukkal eltérítik a nem kívánatos betolakodókat a zöldségek feje felől.

Egy kedves barátom segítségével már elkészítettük két nagy kimustrált ajtólapból és néhány félfából a nagyméretű komposztálómat (talicskával is kényelmesen ki- és be lehet sétálgatni benne!) szóval hosszú távon egy igazi főnyeremény lesz.

Nem fogok kapkodni, de….ha kitartana a jó idő, akkor még el kellene ültetni a bokrokat a kert szélére, a csicsókát és elvetni a spárga magot. Elkészíteni egy-két emelt ágyást, duggatni a fokhagymát és a vöröset. Elvetni a télálló spenótot, a sóskát…..igazán csekélység! de amit ősszel megtehetsz, annál kevesebb(?) lesz tavasszal;)

Sokszor hallom, hogy: “városi biokert? Ugyan!” Mindegyik szomszéd  permetez és ha én nem is, akkor majd az én kertem lesz a menekülő “kártevők” kedvenc állomáshelye.

 Vagy:”különben is, tavaly is megpróbáltam a paradicsomot bio módon  termelni és nem lett belőle semmi.“

A kicsi, de bio kategória igenis létezik. Legjobb példa rá a  saját kertem: 22×80-as téglalap telken kb. 250 -300 m2-es haszonkert. Tipikus városi telek, körös-körül véve szorgosan permetezgető, talajfertőtlenítgető, “csak” a krumplibogarat és a pajzstetveket irtó szomszédokkal.

Ha valaki mégis csak szeretné megpróbálni a bio kertészkedést, annak  legelőször is azzal a hagyományos szemlélettel kell szakítania, hogy külön  -külön nézi a kertje részeit mint valami kicsi kis építőkockákat. Még ha  lépésről lépésre épül is fel egy kert, akkor is legalább gondolatban látni  kell előre a kész, egész “házat” azaz a teljes rendszert, a mi kis mini  ökoszisztémánkat, ahol minden mindennel összefügg, minden mindennel  kölcsönhatásban van.

Nem lehetünk csak sikeres bio paradicsom termesztők, legfeljebb ideig-óráig, ha nem tudjuk jól kialakítani számára a megfelelő talajt, például komposzttal javítva a szerves anyag összetételt, serkentve talajéletet, ha nem vonzunk a kertünkbe olyan állatokat, amelyek képesek féken tartani a nem kívánt kártevőket és nem ültetünk mellé például olyan növényeket, amelyek a méheket a beporzásra serkentik vagy növénytársításban “megvédik”  a nem kívánt látogatóktól.

Csodálatos dolog, amikor egy olyan összetett rendszer mint akár a kiskert  lépésről-lépésre kiépül és egyszerre működni kezd. Persze mi mindig ott állunk a háttérben, de nem úgy, hogy az akaratunkat kényszerítjük rá a kertünkre, hanem sokkal inkább megfigyelve a természetet, alázattal segítjük a finom rendszer hangolását, működését. Az ilyen szemléletben kialakított és működő kerteket nevezzük egyébként a 70-es évek óta permakultúrás kerteknek.

És, hogy ezek nemcsak szavak, jöjjön most néhány olyan konkrét dolog a saját kertemből, ami megerősített abban, hogy egy-egy ilyen rendszer bármekkora méretben beállítható és működőképes lehet.

Kezdjük először a kertünk fő szerkezeti elemeivel. Érdemes például a  kertet egy vegyes, főként bogyósokból (som, kökény, galagonya,  csipkebogyó), mogyoróból és más, lehetőleg nem tájidegen fajokból álló  “kerítéssel” körbevenni, mondjuk a telekhatáron. Egy ilyen sövénynek  rengeteg haszna van: lombozata megvédi a kertünket az erős széltől,  búvó- fészkelő helyet jelent a madaraknak, és nem utolsó sorban felfogja  a szomszédunk permetszerének jelentős részét. Érdemes kipróbálni,  nagyon hamar megnő, változatos, szép látványt nyújt szinte egész évben,  ráadásul rettentő gyorsan be is népesül, verebekkel, fekete rigókkal,  cinkékkel és még sok-sok téli vendéggel.

A “hasznos” fák telepítésénél csak néhány a sokféle szempont közül: mivel  tudjuk, hogy nem akarunk permetezett gyümölcsöt termeszteni,  próbáljunk meg régebbi, őshonos, ellenállóbb fajtákat választani a  legmodernebb, katalógusból választható hibridek helyett, ezek lehet hogy  kisebb terméshozamot produkálnak, de a betegségekkel is ellenállóbbak  lesznek.

Nálam nagyon bevált az a szerkezet, hogy a kertem alapterületét egy  négyzetháló alapján osztottam fel és a legfontosabb csomópontokba egy-  egy közepes termetű gyümölcsfát ültettem (kajszit, almát, meggyet és  szilvát). Mivel metszéssel a lombjukat úgyis alakítani fogjuk, nem fognak  a szükségesnél nagyobb árnyékot vetni az ágyásokra, viszont éppen annyit  igen, amennyi a nyári forróságban néhány órás szusszanást engedélyez a  lágyszárú növényeknek.

Ha van hely a területen, mindenképpen ültessünk madárbarát fákat is, olyan bogyókat termőket, amelyeket a madarak főleg a téli időszakban nyugodtan fogyaszthatnak. Gondolok itt például a közepes termetű berkenye félékre, de létezik rengeteg olyan bokor is, ami e célnak megfelel. A biztonság, a folyamatos táplálék, az itató(!) és a fészkelő hely (megfelelő odúk elhelyezése) hamarosan saját madár kolóniát és ezzel rengeteg hasznos segítséget biztosít a mini rendszerünknek. Érdemes elolvasni a Madártani egyesület madárbarát kertről szóló cikkét, és amit lehet tudatosan kiépíteni a saját kertünkben! A madarak a kertünkben többek között kordában tartják a rovar populáció minden formátumát és ez ugyebár nem haszontalan, ha az eljövendő csodás terméseinkre gondolunk.

Fájdalom, de rovarok nélkül nincsen egészséges kert! Nem lehet nekiesni, ha véletlenül meglátunk egy hernyót, vagy netán többet is, és mindenféle fújókákkal visszahatás nélkül kiírtani őket! Ha nem is tűnnek első látásra a leghasznosabb kertlakónak, gondoljunk mindig arra, hogy ha jól működik a rendszer, azaz egyensúlyban van, akkor majd valami biztosan kordában fogja tartani őket!

Nem beszélve arról, hogy vannak kifejezetten hasznos rovarok is: katicák,  méhek, hogy csak a legnépszerűbbeket említsem. Minden veteményesben  fontos, hogy legyenek folyamatosan virágzó növények is. Egyrészt mert  szépek, másrészt mert odavonzzák azokat a rovarokat, például a lepkéket,  vagy a méheket, amelyek majd megporozzák a növényeinket. Ha egyszer  vesszük a fáradságot, leülünk a kertünk közepére és közelről  tanulmányozzuk a bogaraink apró világát, soha többé nem jut majd az  eszünkbe, hogy egy jó kis permetezéssel likvidáljuk valamelyiküket.

Ha a kiskertben mint  rendszerben gondolkodunk, akkor könnyű belátni, hogy nem lehet mindig csak kivenni belőle, hanem vissza is kell juttatni bele. Legyen ez szerves trágya, komposzt vagy növényi trágyalé. Komposztálót már az első pillanatban érdemes készítenünk, akár a legegyszerűbb módon, négy darab raklapot egymásnak támasztva. Ha egész évben gyűjtjük benne a komposztálni való zöldeket (kertit és háztartásit) a következő évben már ezzel kezdhetjük a szezont!

Lehet, hogy első hallásra egy kissé meredeken hangzik, de a  permakultúrás városi kertnek is része a haszonállat, jelesül például a  tyúk! Felelősséggel  és a szomszédok tűrőképességének próbára tétele  szempontjából sem merek nagyobb termetűt ajánlani, de a tyúk  mindenképpen remek választás. A komposztálandó növények közé, egész  évben belekeverem a tyúktrágyát is, és a növényi komposzttal együtt  juttatom ki tavasszal a földbe. Az eredmény fantasztikus! A tyúkok egész  éves étkeztetését sajnos nem lehet egy kiskertből biztosítani, de némi  tudatossággal legalább a tavaszi és a nyári zöldeket igen. Cserében  biztosított ugyebár a friss tojás, na meg az élvezet, hogy bár minden nap a tyúkokkal kelünk, de legalább a reggeli kávénkat a csodás kertünkben ihatjuk meg:))))

Én azt mondom ne is stresszelje magát senki se azon, hogy júliusban képtelen a lábát a kertjébe kitenni. Pláne amikor ideje is lenne rá, mondjuk napközben, úgy 11.00 és este 6 között. Az ablakon kinézve persze látszik, hogy: mindenen túlnőtt a vadszőlő, meg kellene rendszabályozni; kijött a kövek közül a gaz, jó lenne kiszedni; ki kellene gazolni az előkertet, mert mit szól a szomszéd; előre kellene hordani a vihar után levágott ágakat....Na de mindezt harminchat fokos hőségben??? Ne már.

Fogadjuk el és rögtön nyugodtabbak leszünk, hogy a július nem a nagyszabású kerti projekteké. Ez a hónap sokkal inkább a rövid kerti face lifting és a begyűjtés ideje. Le lehet csípni egy-két túlnőtt ágat és növényt, levágni az elnyílott virágokat és be lehet takarítani a cukkini és uborka termést (ha túllőttünk a célon, akkor az összes rokonnak, barátnak és ismerősnek is!). Elkezd érni a paradicsom, a hónap végén fel lehet szedni a krumplit, leszedni a babot és folyamatosan gyűjteni a gyógynövények virágait: például a cickafarkét, a köröm virágét, orvosi somkóró- és az ökörfarkkóróét, szárítani az újra nőtt, friss zsálya hajtásait, és a babér levelét. 

És a legjobb, hogy délután, amikor képtelenség kint lenni, ott a Tour de France!!!! Rajtam kívül az egész család utálja, főleg, hogy miután lement az élő adás még legalább ötször megismétlik aznap és másnap is háromszor a következő futam előtt, csak a biztonság kedvéért. Befőzéshez egyszerűen zseniális, négy órán keresztül bőven elég csak félfüllel és fél szemmel követni, úgyis minden az utolsó 3 percben történik. Ötig nyugodtan lehet gyümölcsöt magozni, darabolni vagy aszalásra előkészíteni, üveget mosni is satöbbi...aztán megnézni a befutót. És persze este hat után elmenni és tekerni egy kört a pöttyösért;)

Ilyenkor kertészkedni kizárólag reggel fél6 és fél9 között szoktam, papucsban és pizsamában, (ennek sajátos varázsa van:) olyan érzés mintha csak kiugrottam volna a kertbe egy kicsit....Na meg persze este fél8-tól öntözni mondjuk úgy tízig, éppen amikor a szúnyogok is úgy döntenek, hogy mostantól lemozogják az egész napos pihenést. 

A nagy hőség menetrendszerűen augusztus 20-a délután fél hatig tart ki, és utána újra eljön a mi időnk, a kertészeké. Aki kicsit szeretne előre készülgetni, érdemes a felszedett krumpli, cukkini vagy uborka ágyakat letisztítani, a földjüket fellazítani és ha van, akkor újra komposztozni. Az augusztusi csapadékkal és lehűléssel aztán nagy erőkkel el lehet vetni az újabb adag spenótot (ha nem akarjuk egyszerre szedni akkor 1-2 hét késleltetéssel) a céklát (ha nem is nő már óriásira, kitűnő köret, smoothie alapanyag vagy saláta lesz belőle) a retkeket és leveles salátákat minden mennyiségben! Ki lehet gazolni az előkertet és a kövek közét, úgy megnyírni a vadszőlőt, hogy jövőre eszébe ne jusson minden fára felfutkosni.

Szóval én arra jutottam, hogy kert szempontból még jól is jön ez a júliusi hőség: a nagy tavaszi hajtás után meg lehet egy kicsit pihenni, a kerti munka megvár. Vagy lehet, hogy benne van ebben egy kicsit az UCI keze is:)))????

Még több júliusi kép a Városi farm facebookján: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1640019562899924.1073741847.1447791008789448&type=3

A minap eléggé vacak kedvem volt, gondoltam, hogy muszáj vásárolgatnom egy kicsit, mert az jobb kedvre derít. Így aztán vettem három tyúkot. Három hófehéret. És tényleg jobb lett. Mármint a kedvem. Így a teljes csapata következőképpen nézett ki: négy ezüst itáliai, két wyandotte (fekete-fehér pöttyös), egy teljesen fekete és egy kis vörös (pedigré nélküli, de nagyon talpra esett). Minden a legjobban alakult, az újak szépen beilleszkedtek, sőt kifejezetten barátságosak voltak. Még velem is. Néhány nap elteltével etetés közben óvatosan meg lehetett őket simogatni. Azt nem mondhatom, hogy ezt kifejezetten élvezték, inkább elkönyvelték maguknak, hogy új hely, új szokás, ez itt biztosan a kajához jár.

Aztán újra elkezdődött a tavaly nyári rémálom. Valami rejtélyes ok miatt a tyúkok taraja elkezdett kifakulni, a jószágok kókadtak, kedvetlenek lettek. És ez bizony nem jó jel. Két tyúk sajnos néhány napon belül el is halálozott, kettőt pedig elkülönítettem, két szép tágas dobozba, hogy ne fertőzzék meg a többieket. Szentül meg voltam győződve arról, hogy a galambok vagy a verebek hurcolnak be valami kórságot a baromfi udvaromba, háládatlan módon, így köszönve meg a potyaetetést. És szegény tyúkok emiatt haláloznak el. De valahogy nem állt össze a kép, hiszen a szomszédban is vannak tyúkok, oda is járnak a verebek és a galambok, de mégsem történik velük semmi. Egyszer csak, jött a sugallat, no meg az internet és elkezdtem arra keresgélni, hogy baromfi+élősködők. 

Közben, néhány nap elteltével, az elkülönített tyúkok jobban lettek. Visszatért a színük, fel is élénkültek, annyira, hogy az egyik kiszökött a dobozából és a kertem egyik sűrű bokrának aljába vackolta be magát. A segítőkész nagy fiamban rögtön meg is született a terv, hogy erős sugarú locsolócsővel tereli majd vissza a dobozába a szárnyast. De persze Panni kutyánk önkéntes segítsége és önfeledt ugatásával kísért viaskodás után a tyúk győzött. Érthető okokból egyáltalán nem akart többé előjönni a bokor biztonságos rejtekéből és erőszakkal vagy önként visszatérni a dobozába.

Közben az internet mélyéről előkerült a hőn keresett információ: baromfi atkák lehetnek, amelyek ezeket a tüneteket okozzák. Ráadásul az is kiderült, hogy a tyúkjaim legfőbb ellensége éppen én és a jószándékom vagyunk, mert pontosan azzal, hogy csodásan leszigeteltem a tyúkól oldalait, segítettem elő az atkák elszaporodását. Így aztán felkészültem az atka invázió felszámolására: hosszú szárú gumikesztyű, szemüveg és maszk és nyakig záródó öltözék. Kint meg éppen 30 fok meleg. Elkezdtem lebontani a tyúkól bélését, amit sajnálatos módon az örökké valóságra készülve rögzítettem, így nem ment valami könnyen. Mivel a blogomban minden korhatár gyanús bejegyzést nélkülözni szeretnék, nem írom le részletesen, hogyan is néznek ki a baromfi atka seregek. Én is megpróbáltam gyorsan elfelejteni őket, hogy ne üldözzenek álmomban. 

De lényeg, hogy szívós kitartással, egy üveg domestosszal és egy alapos meszeléssel végül is kiírtottam őket. Jó érzéssel töltött el a szép fehér ház, és hogy végre segíteni tudtam a tyúkjaimon. A friss meszelésnek kifejezetten egészség szaga van, ezt bizton állíthatom.

 Estére kelve a fekete tyúk is úgy döntött, beszünteti a gerilla életmódot és visszatér a közösségbe. Önkéntesen. Szóval a végére minden jóra fordult, de a veszteséget nincs mese, pótolnom kell. Lehet, hogy egy újabb shoppingolás következik majd?;)

A tavasz a családi házas övezetben ízlés szerint az égetés vagy az utcára kihelyezett kerti hulladékos zacskók időszaka, amelyek békésen várnak a begyűjtésükre. Feszülő hasukon csinos kis matricával, amely a tartalmukra utal: ZÖLD HULLADÉK.  Várnak és várnak. Ha gyanúsan sokáig pihennek az utcában, akkor szinte biztos, hogy a matrica színe nem az igazi. A titok, hogy ez évente változik, persze érthető okokból, de ha netalán  valaki nem használta fel az összeset, azt a következő évben ezt már nem teheti (?).

Lehet, hogy nálam ez már beteges dolog, de ahogyan reggelente sorakozni látom az utcánkban ezeket a zsákokat, egy részüket legszívesebben begyűjteném, mert érzem, hogy hasznát vehetném minden egyesnek, a kert tulajdonosok pedig nem is sejtik, milyen értékes dologtól szabadulnak meg.

Először is a zöld hulladék remek komposzt alapanyag, ráadásul ingyen megterem és még csak foglalkozni sem túl sokat kell vele!

Nézzünk csak magunkba, hányan vesznek a tavaszi ültetési lázban komposzttal dúsított palánta földet, növényi komposztot vagy netán előre műtrágyázott virágföldet??? Ha az éves zöld hulladék termésünket a kert végében komposztálnánk, csodás természetes talajlazítóra és tápanyag pótlásra tehetnénk szert növényeink számára, véglegesen kiiktatva életünkből a talajjavító vegyszereket.

A másik nagy kérdés a levágott fű, aminek szezonja ugye márciustól gyakorlatilag kitart az őszig. Az automata öntöző rendszerek korában pedig pláne! A legfelháborítóbb dolog, amit egyesek a levágott fűkupacokkal művelnek, hogy (mondván ez természetes anyag) kiborítják az elhagyottan álló telkek szélére, bokrok vagy erdős részek tövébe vagy ami még rosszabb az árkokba és a csatornákba hányják be.

Pedig a levágott fű is nagy kincs! A kerti talajon vastagon szétterítve segít megőrizni a talaj nedvességét, árnyékolja, védi a talajt a nyári hőségben a kiszáradástól. Mivel a friss fű gyorsan összeszárad, folyamatosan pótolhatjuk az újabb és újabb levágott szállítmányokkal, a felesleg meg persze mehet a komposztba:)

Már a második évben hagyom meg a füves terület egy részét rétnek, egyrészt mert gyönyörű (a gyerekkorom virágszedéseire emlékeztet), másrészt mert sokkal gazdagabb és izgalmasabb a sokféle virágzó réti növény és fűféle, mint a rövidre nyírt gyep. Szeretik a lepkék és a méhek, én pedig napról napra újabb és újabb betelepülő, az élettérért a virágával hálás növényt figyelhetek meg. Ezek a növények (zsályák, margaréták, csillagfürtök) nem szeretnék a folyamatos nyírást, és így nem is élnének meg a klasszikus családi házas "gyep"-en. A rétem június közepére lesz kaszálás érett, ekkorra a legtöbb virág elnyílik, elszórja magjait a következő évre. Vágás után a levágott fű pedig dehogyis megy a szemétbe! Sajnos kecskéim (még:) nincsenek, amik megehetnék, de mondanom sem kell kiváló komposzt alapanyag lesz belőle.

Elismerem, hogy talán a legproblémásabb kerti melléktermék a levágott faágak kupaca. Erősebb idegzetűek a kert egy félreeső, bokrosabb részében kiváló madármenedéket és kisállat élőhelyet készíthetnek csupán azzal, hogy feltornyozzák és hagyják békén, hogy belakják a kerti madarak, sünök és más kisemlősök az alját. Ha valaki amolyan "rendezett" kert mániás, a levágott ágak neki is aranyat érhetnek! A faágakból ugyanis csodás apríték készíthető, ami jó lehet a kerti utak takarására (gaz és sár problémák kiküszöbölhetők), de akár komposztálásra is. Az egyetlen problémát a megfelelő aprító eszköz beszerzése jelenti. Sajnos nekem nincsen jó tapasztalatom a barkács boltban kapható háztartási változatokkal. Nagyon macerás használni őket: lehetőleg egyenes, félig nyers és félig száraz, 2 -5 cm átmérőjű ágakkal hajlandók csak érdemben foglalkozni. Nem igazán érdekli őket, hogy a kertben ezekből van a legkevesebb:(((

Ami megoldást jelenthet, ha a lakóhelyen lévő közösség (pl. kertbarát egyesület) pályázik egy nagyobb (ipari) teljesítményűre és kijelöl egy helyet, ahova mindenki elhordhatja és felapríthatja a levágott ágait, kivágott fatörzseit. Azt gondolom nagyon megérné a remek apríték és a jó érzés, hogy ami a kertben nő az egyáltalán nem hulladék!!!!

Sokféle paradicsomot szeretek: a kicsi paradicsomot, a kerek paradicsomot, a fürtös paradicsomot és a koktélt, a piros paradicsomot, a sárga paradicsomot, a fekete paradicsomot, a tigris paradicsomot, a hosszúkást és a gömbölyűt, sőt még a vad paradicsomot is (bár ez nem nagyobb mint egy cseresznye szem), de a kedvencem kétségtelenül a Patvarci óriás rongyos:))

Már a neve is annyira csábítóan hangzik, hogy amint megláttam a tápiószelei génbanki kívánság listán rögtön rendelnem kellett belőle. Nagyon szép növénnyé fejlődtek az első magok, és a nevéhez hűen a többi paradicsom fajtához képest kevésbé szeldelt, ámde nagyméretű, leginkább rongyos zsebkendőre hasonlító leveleket növesztettek.

Maguk a növények viszonylag nagyok és szép, nagyméretű paradicsomok nőnek rajtuk, formára emlékeztetnek az ökörszívre.

Az utóbbi időben szerencsére a kisméretű koktél paradicsomok divatja mellett, újra hódít a nagy méretű, régi, befőzésre alkalmas tájfajták divatja is, mint például az Ökörszív paradicsom. Ez a nevét a szép formájú, nagy méretű termésének köszönheti, ami léddús, befőzésre alkalmas. Az én tapasztalataim szerint az egyetlen apró kis hibája, hogy nagyon lassan érik be, sokáig kell várni az első igazán érett paradicsomokra. Ezért is lettem a Patvarci óriás rongyos paradicsom rajongója, mert a termése gyorsabban beérik, hamarabb örülhetünk az első paradicsomoknak.

Mindenkinek jó szívvel ajánlom, sőt aki kedvet kapott hozzá, még bejelentkezhet néhány palántáért!

Vannak ugyan fortélyok és praktikák, amivel el lehet kerülni, hogy az ember lánya ne vesse túl sűrűre a magot, de nekem rendszerint ez nem így sikerül. Néhány napsütéses hét és persze gondos öntözés és a kikelő kis palánták egymás bokáját taposva tolakodnak az ültető tálcákban a fény felé. Tisztán látszik, hogy pillanatok alatt kinövik a helyüket. És ekkor jön el a nagy vérengzés ideje. Amíg lehet húzom-halasztom (pedig nem jó:((), mert annyira sajnálom kihúzkodni a tökéletes kis növénykéket. De hamar bekövetkezik, hogy már lépni sem lehet az üvegházban a vadul burjánzó növénykéktől, így aztán muszáj tenni valamit.
Tekintettel arra, hogy még a fagyos szenteken innen vagyunk, kétféle taktikát alkalmazok. Az óvatosan kihúzott palánták egy részét rögtön kiültetem a kertbe, abban a reményben, hogy ha ebben az évben a három úrnak éppen másutt akadna dolga május 12, 13 és 14-én, akkor gyönyörű növényekké fejlődnek és korán termőre fordulnak majd. Ha viszont mégsem, akkor újra palántázom majd a kertem a maradékból, amit az üvegházban szétültettem, a megfelelő méretű ültető edényekbe. Nem szabad , hogy ezek az edénykék aránytalanul nagyok legyenek a palánta méretéhez képest, mert akkor a kis növény az energiái nagyobb részét, arra fogja mozgósítani, hogy gyökereivel átszője a földlabdát és a föld felszínén alig fog fejlődni. Én a leghatékonyabban az 5,5 X 5,5 cm-es palántázó cserepeket tudom kihasználni, a paradicsomok, padlizsánok, paprikák, leveles kelek, pak choy-ok, de még a cukkinik is, szépen fejlődnek benne a kiültetésig.
A palánta nevelés nem ördöngösség, ha betartunk néhány arany szabályt! Tiszta, műtrágya mentes földkeveréket vásároljunk, amit sajnos nem könnyű, mert a legtöbbet előre bekeverik (olvassuk el mindig a zsák hátulján az összetevőket!), pedig, ha jó minőségű komposzttal dúsított a keverék, akkor semmi szükség a műtrágyára. A legjobb, ha van kerti komposztunk és azt használjuk fel erre a célra: laza, morzsalékos és tápanyagban is kellően gazdag. Ha elvetettük a magokat, mindig tartsuk nedvesen a földet. A kikelő növénykéket mindig állott vízzel, azzal a hőmérsékletűvel öntözzük, amelyben a növényeket neveljük.

Évek óta használok csávázatlan, sokszor saját vetőmagot és mindig kiválóan kel, szép, egészséges növények fejlődnek ki belőle, semmi szükség arra, hogy csávázott, vegyszerrel kezelt
magot vegyünk. Az egyetlen csodaszer, amit használok a friss, zsenge csalán áztatott levele. Az állott vízben, kellőképpen megérlelve (a családom szerint görény büdösre:) kiválóan hat a növényekre: egyszerre táplálja és védi őket. Még sosem volt szükségem semmiféle vegyszeres permetezésre a palánták életben tartása érdekében.
Az idei évre van egy fontos újításom is: a sárgarépát meglehetősen korán, nagyméretű műanyag dobozokba az üvegházban vettem el, egy kis metélő hagymával körbe kerítve. A dobozokat a szokásosnál magasabban helyeztem el, remélve, hogy a sárgarépa legyek nehezebben találnak rá, mivel ők jellemzően a föld felszíne felett (30-40 cm-re) repülnek. Ráadásul még igen korai időszak lesz ez őkelmüknek. Fontos szabály még az is a távol tartásuk érdekében, hogy a répát a reggeli hűvösben vagy estefelé szedjük, mert a répa illata az, ami odacsalogatja őket. A sűrűre vetett répa ültetvény folyamatosan ritkítom majd, így friss, zsenge répát ehetünk egészen sokáig belőle.
Jó érzés tudni, hogy a szívvel és persze némi ésszel nevelt palántákból, szép egészséges növények fejlődnek. Minden kedves barátomnak üzenem, hogy kinyitott a palánta nagyker:))) lehet jönni, vinni és ültetni!!!

Régóta ízlelgetem ezt a szót és számomra pont olyan, amilyennek hangzik: friss, ropogós, könnyed és franciás. Mint egy zöldség leves vagy éppenséggel egy zöldséges kert. Mindegyik potager-ben, amit eddig láttam volt egy kis könnyed csavar, ami megkülönböztette, a "csak" egyszerűen konyhakerttől. Leginkább ahhoz tudom hasonlítani ezeket a kerteket, ha valaki tudja, hogy milyenek azok a nők, akik nem erőlködve, hanem könnyedén tudnak elegánsak lenni, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Semmi erőlködés, mégis a végeredmény könnyed, tökéletesség, visszafogott elegancia. Nos, ilyen kert az igazi potager.

Az elsőt magán a Champ Elysées-én láttam, ahol a francia kertészek nem átallottak a virágok közé színes szárú mangoldokat és őrületesen harsány, sötét zöld levelű keleket ültetni. Szépség és hasznosság könnyedén egybe kombinálva, mert nincs is nagyszerűbb annál, ha egy kert nemcsak szép, de hasznos, ehető is.

A saját kertemben többször is próbálkoztam hasonlóval, nemcsak a szépségből, hanem a biokertészkedés növénytársítási alapelveiből kiindulva vagy a kolostorkerti hagyományokból merítve: fűszer- és aroma növény gyűrűvel megvédeni a "hasznos" konyhakerti növényeket a kártevőktől. Gyönyörű a kertem, büszke is vagyok rá, de azt az igazi könnyed, franciás hangulatot mégsem sikerült megteremtenem. Egészen az idei évig. 

Az udvarunk előkertjében két éve kezdtem el kísérletezni egy szigorúan strukturált, egyenes vonalak mentén kialakított, alapvetően négy darab egyforma négyzetre osztott levendula és fűszerkerttel, abból a meggondolásból, hogy a ház, az út és a kerítés fala között amúgy is behatárolt keretek közé nem érdemes tájképi kertet vagy akár mini dzsungelt beerőszakolni.

Ki is alakítottam az egyenes vonalú ágyásokat, az egyforma szélességű utakat és az egyenes vonalba beültetett levendula sorokat. Az ágyások szélére örökzöld bukszus szegélyt telepítettem, amit szigorúan szögletesre nyírt egybefüggő kerítés szegély formájúra nevelek majd. Elkészült, szép is volt, csak valahogy hiányzott belőle valami különlegesség, valami csavar ami igazán magával ragadja az embert.

És akkor jött a szikra és az inspiráció, hogy ki kell emelni a kertet a vízszintes létéből, izgalmasabbá, élőbbé kell tenni. A még csak fejlődő kertet egy kis csalással késszé varázsolni, úgy hogy az évelőket hosszú távon nem befolyásoljuk a fejlődésükben, de megtörjük és izgalmassá tesszük az által, hogy magasabbra növő növényeket helyezünk el benne.

Így aztán nekiálltam és bambusz karókból kecses sátorszerű kereteket készítettem, erre fut majd fel a tövébe vetett bab és az uborka, két-két ágyásonként váltakozva. Emellett színes egynyáriakból magkeveréket mixeltem, amely többféle (jellemzően rózsaszínű) ciniát, pillangó virágot, koriandert, színes levélnyelű mangoldot és dísznek nevelt édesköményt tartalmazott és ezt szórtam el a négyzetekbe, a levendula tövek közé.

Bár még csak én látom benne azt a kertet, amivé az idén nyárra lennie kell, de azt gondolom, hogy végre ez lesz az én igazi potager-ém. A szigorúan formalizált francia kerti hagyományokra épülve, belevinni egy kis csavart, az ezüstös sorok közé zöld zöldség sátrakat és könnyed, színes virágfelhőt varázsolni. Szép a szemnek, hasznos a rovaroknak és táplálék az embernek. Kell ennél több a tökéletességhez?

Igazából akkor értettem meg, hogy egy hagyományos, gazdálkodó falusi család környezete hosszú generációkon keresztül mennyire jól kitalált, mai szóval fogalmazva fenntartható módon működtethető, komplex rendszert alkot, amikor belerázódtam a tyúktartás hétköznapjaiba...és ráébredtem, hogy a „Minden napra egy tojás” projekt mennyibe is fog kerülni nekem. Nem akarok álszent lenni, de még csak nem is arról szól a dolog, hogy egyelőre nem tudnám a tyúktartás költségeit kigazdálkodni a fizetésemből, csak hát akkor, hogy is van ez? Annak idején biztosan nem a lidlibe szaladgált a gazdaasszony, hogy táplálni tudja a csemetéi mellett a tyúkjait is. Márpedig az én napi bevásárlásom kezdett észrevétlenül úgy kinézni, hogy 50% ember- és mellette 50% tyúkélelem: rozskenyér beáztatásra, saláta és egyéb zöld levelű zöldségek, sárgarépa, alma (?!) najó az olcsóbbik fajta, és túró a fehérje miatt. (???!!!!)
Mentségül szolgáljon, hogy azt már a kezdetektől eldöntöttem: nem akarom kész tápokkal etetni a tyúkjaimat, mert akkor valószínűleg nem sok különbség lenne a saját, és a polcról leemelt, dobozos, tojásgyári tojások között. A tápmentes tyúktartáshoz viszont az kell, hogy a tyúk minden szükséges tápanyagot, vitamint és nyomelemet megkapjon: magokat, fehérjét, karotint, meszet, kevés szénhidrátot, mindenféle zöldeket és persze vizet. Persze, hogy a szépen kimunkált, mesteri módon összeállított tyúkétrend elemei aztán észrevétlenül kezdték megtölteni a kasszaszalagot.
De ez a helyzet egyre inkább zavart. Nyilvánvaló, hogy az alapot képező kukoricás gabona keveréket szántóföld híján nem tudom megtermelni magam, ez tehát továbbra is marad a bevásárló listámon. Egy darabig foglalkoztatott a gondolat, hogy szemes formátumban szerezzem be és magam daráljam, de aztán végiggondoltam, hogy a daráló elektromos árammal működik… és arra jutottam, hogy ezt a tételt továbbra is darálva veszem meg.
A családi és baráti kenyér maradékot próbáltam összegyűjteni és hasznosítani, de ha valaki már megtette, megerősíthet, hogy a legtöbb fajta emberi (!) fogyasztásra szánt kenyér, beáztatva aztán végképp elveszíti mindenfajta élvezeti értékét és nyúlós masszává alakul, amit jóérzésű gazdaként még a tyúkjaimmal sem tudtam megetetni. Egy bizonyos fajta rozskenyér tehát továbbra is megmaradt a listán, és a túró (ha lehet akciós!), a megfelelő fehérje bevitel miatt. A fehérje kérdést szójával is lehetne orvosolni, de sehol nem kaptam megnyugtató választ arra nézve, hogy a mi kis országunkban kizárólag GMO mentes szóját árulnak-e vagy sem. A legtöbb gazdaboltos egyébként sem túl boldog, ha az ember vásárlás helyett, szóbeli vizsgáztatást végez rajtuk hosszú percekig.

Ahol viszont fenntarthatósági szempontból tényleg jelentős áttörést értem el, az a zöldség front. Először is feltérképeztem a környék jól termő tyúkhúr mezőit, miután megállapítottam, hogy a tyúkok tényleg élnek halnak a tyúkhúrért. Ráadásul a tyúkhúrnak az a kellemes tulajdonsága is megvan, hogy késő ősztől gyakorlatilag tavaszig zöld, így pont a nehezebb téli időszakban segít be a tyúkélelmezésbe.

Az egész tyúktartás legnagyobb nagy vívmánya azonban maga a konyhakert. Még ha ez egy kissé erős kijelentésnek hangzik, hogy valaki a tyúkok miatt kezdjen el konyha kertészkedni. A remek zöldségeknek naná, hogy a család is örül, de a kert léte pontosan annak a felismerésnek köszönhető, hogy ha valaki tényleg felelősséggel szeretne hasonló dolgokba kezdeni, muszáj törekednie arra, hogy megteremtse az egységet a rendszer egyes elemei között. A kertből kikerülő zöldség maradékok, gyomok, és egyéb leveleknek örülnek a tyúkok, sőt (!) a teljes pajor és egyéb kártevő kollekcióért egyenesen megőrülnek, a tyúktrágya pedig kiválóan komposztálható és javítja a talajt. A tojás íze csodálatos, főleg ha nem számoljuk ki, hogy pontosan mennyibe is kerül ;)
Egy szó mint száz valószínűleg egy városi farm keretei között nem lesz maradéktalan a siker, de a felismerés és a fenntarthatóságra törekvés már maga is nagyon komoly fegyvertény.

A tyúk eléggé mozgékony lény

Mint tapasztalt (harmadik éves) tyúktartó, többféle facebookos tyúkcsoportosulás (hazai és külföldi ) lelkes tagja, szeretnék mindenkit megerősíteni abban, hogy tyúkot tartani igenis jó dolog!!! Sőt városban tyúkot tartani is jó dolog, amennyiben azért van egy olyan szabad terület, ahol a tyúkok szabadon jöhetnek-mehetnek, kapirgálhatnak, tegyenek-vegyenek kedvükre, mert a tyúk szeret mozogni. Ebből adódóan például erkélyen tyúkot tartani nem lehet!!! Sőt nekem azok a kicsi zárt, mobil tyúkólak sem túl szimpatikusak, ahol a tyúknak ugyan mindig a kert másik pontján, de alig-alig van 1-2 m2 helye.

Érdemes tehát elkülöníteni egy min. 30-40 m2-es részt az udvarban (persze tyúkszámtól függően), ahol a tyúkólat elhelyezzük. Jó, ha ez nem egy teljesen csupasz, fa nélküli rész. 

A tyúkudvart körbevevő kerítés magasságát kezdetben kardinális dolognak tartottam. De aztán kiderült, hogy bár a tyúkok született repülő bajnokok, azonban, ha hirtelen mozdulatokkal, és egyéb más ravasz befogási módszerekkel nem frusztráljuk őket, maguktól nem repdesnek csak úgy, ok nélkül szanaszét. Jól elvannak az udvarukban, ha ennek a mérete megfelelő.

Hol lakik a tyúk amikor nem az udvaron tartózkodik?

Mindenképpen a célnak megfelelő és egyben esztétikus tyúkházikót szerettem volna, így hosszasan keresgéltem és tervezgettem és boldogan állíthatom, hogy annak, ami született minden részletével elégedett vagyok. Fontos hogy lábakon áll, mert így a tyúkok esős időben vagy túlzott napsütésben is behúzódhatnak alá. Jó hogy a két legfontosabb része kívülről is könnyen hozzáférhető: a tojó rekeszek tartalmához egy oldalsó ajtó lenyitásával hozzáférhetek, a rendszeres tisztítás pedig szintén a két hátsó fali ajtó lenyitásával gyorsan és hatékonyan megoldható.

 Mennyire fázik télen a tyúk?

Az első tél előtt rettegve képzeltem el, hogy egy fagyos reggelen mirelit tyúkokat fogok találni az ülő rudakon. Az utolsó utáni, novemberi pillanatokban, veszedelmes tempóban szigeteltem le belülről a tyúkházikó oldal falait a nyári szigetezésből hazakerült, eléggé viharvert polifómokkal. Nem tudom teljes bizonyossággal állítani, hogy az aggodalmam hiábavaló volt, de erős a gyanúm. Mindenesetre  a tyúkok nem azok a nagyon fázós fajta lények, jól megvannak a téli hóban és hidegben is. Este pedig összebújnak és felfújják magukat, így aztán remekül átvészelik a telet.

A tyúk kíváncsi 

A tyúkok kifejezetten szeretnek kíváncsiskodni és hálásak, ha a kerítésük mögül figyelemmel kísérhetik azt, ami az udvarban történik körülöttük. Megtanulják azt is például, hogy bár a kutya első pillantásra egy ijesztő szőrös szörny, de csak a kerítésükön kívül tart a hatóköre. És ők rezzenéstelen arccal, nyugodtan szemlélődhetnek a kerítésen belülről.

Mit eszik a tyúk?

A kezdetektől tudtam, hogy táp- és más egyéb fokozószer mentesen szeretném felnevelni a tyúkjaimat, hogy megtapasztalhassam az igazi tojás ízét. A jó hír az, hogy lehet ilyen módon tyúkot tartani, csak arra kell figyelni, hogy a tyúk minden szükségletét lefedjük. Kapjon fehérjét, meszet és ásványi anyagokat, magokat és zöldet is! 

Nálam a kontinentális tyúk reggeli, hogy vízben áztatott rozskenyérrel, túróval és főtt sárgarépával morzsalékosra keverem a napi adag vegyes darát, ehhez még egy Zoolit nevű, ásványi anyagokat és meszet tartalmazó fehér port keverek. Emellett szórok még az udvarba szemes takarmányt, hogy kapirgálhassanak és csipegethessenek. Igyekszem zöld levelekről is gondoskodni, ami nyáron és ősszel nem jelent nagy nehézséget. De télen és kora tavasszal bizony mindennemű tyúkhúr mezőt fel kellett már térképeznem, hogy a tyúkok a napi zöldjüket magukhoz vehessék. Ha valaki látta, hogy a tyúkok mennyire odavannak a tyúkhúrért azt kívánja, hogy bárcsak a kiskertje minden szegletét vastagon belepné ez a remek növény! 

A leírtakból vélelmezhető, hogy az efféle tyúktartás nem a legolcsóbb dolog. Én például arra jutottam, hogy kell hozzá egy veteményes, ha valamennyire legalább fenntartható módon szeretném működtetni a dolgot és nem minden áldott nap a Lidliből beszerezni a tyúkbetevőt. 

Mikor tojik a tyúk? (Azért egy kis motiváció nem árt, de...)

A tyúk életkorát tekintve egy éves kora körültől tojik, ha nem vágjuk le idejekorán. Körülbelül 26 órás ciklusokban teszi, tehát nem teljesen minden nap, de majdnem. Sajnos a tojás és a biológia együtt működik, így aztán, ha a tyúk úgy ítéli meg, hogy az anyai ingerküszöbe alá csökkent a nappali, világos órák száma, akkor beszünteti a tojást (kb. novemberben) és legközelebb február végén kezdi újra. Valami miatt azonban ez a dolog nem mindegyikükre igaz, így egy-egy tojást adagolnak azért ebben a szűkös időszakban is, de sajnos ilyenkor bekövetkezhet, hogy az ember szégyenszemre arra kényszerül, hogy újra olvasgatni kezdje a kódszámokat a bolti tojások külsején. Lehet persze megpróbálkozni a tyúkok átverésével és világítani nekik télen is, de ezt én övön aluli dolognak érzem, így békésen kivárom, míg újra úgy érzik, hogy most már alkalmas az idő, gyerünk lehet újra szaporodni! Persze ebből rögtön adódik a kérdés, hogy

Tojik-e a tyúk kakas nélkül is?

Nos igen. Mindenféle tévhitet szeretnék eloszlatni, ahhoz, hogy tojjon, nem kell a tyúknak kakas. Sőt ahhoz sem kifejezetten, hogy jól érezze magát az életben. Én a probléma mentes tyúktartás híve vagyok és nem tartok kakast, megspórolva ezzel a kakas okozta izgalmakat, a veszekedést, a rangoskodást és a kotló tyúkkal folytatott küzdelmeket.  

Igaz, hogy így viszont kiscsibéket sem fog kikölteni egyik tyúkom sem, de egyelőre ez jól van így, előbb a tyúk aztán a tojás.

Ha valaki azt gondolja, hogy a téli pufi dzseki és a kertészkedés nem passzolnak egymáshoz, nos bizton állítom, hogy téved. A február végi enyhület kimondottan alkalmas arra, hogy először ebben a bizonyosban, nyakig felöltözve, majd esetleg később óvatosan kibújva belőle, hozzákezdjünk a kertészkedéshez.

Én egy könnyű kis komposzt átrakással nyitottam az idényt, mondhatni, mára már hagyományosan. Ami abból áll, hogy leszedtem a komposztáló mozgatható oldalát és nem sokkal a régi mellé, egy, az idei komposztálásra előkészített területre elkezdtem átrakodni a komposzthalom tetején egyelőre még szinte épségben fellelhető zöld hulladékot. Minél lejjebb értem, annál biztosabb voltam benne, hogy ennek a könnyű bemelegítésnek indult villázásnak több eredménye is lesz:

•   Mindjárt le fogom venni az amúgy sem túlságosan tájba illő, élénk  narancssárga pufi dzsekimet,
•  holnapra várhatóan sajgó izomlázam lesz, minden izmomban, ami a villázásban részt vesz (és abban is, ami csak az említettek közelében helyezkedik el)

de,

• remek, morzsolódó, sötét színű komposztot találok a halom alján, ami minden fáradtságot megér.

Íme, itt látható az eredmény:

A következő dolog, amit éppen a mostani hétvégén tettem, hogy a már említett komposzttal és ősszel istállótrágyával vastagon megszórt ágyások tetejét könnyedén átforgattam (nem ásóval!, nehogy feleslegesen megbolygassam a szépen, réteges rendben kialakult talajéletet!) és elvetettem a magokat, amelyekből azok a finom, kora tavaszi zöldségek bújnak elő, mint a saláta (madárbegy és egy vörös keverék) a spenót, a retek és korai borsó. Tényleg nem kell félni a korai vetéstől, mert ezek a növények a kisebb hideget remekül bírják és ha nem jön tartós fagy a frissen kikelt, zsenge növényekre, akkor korán termőre fordulnak és hamarosan örülhetünk a friss leveleknek majd később a finom borsónak. Utána pedig bátran palántázhatunk majd a helyükre.

 A harmadik évre tényleg elértem, amiről eddig csak áhítattal olvastam a biokönyvekben. A kertem földje szerves anyagban rendkívül gazdag, nincsen szükség erőteljes ásásra és egyéb agresszív módszerekre  talaj fellazításához, szinte azonnal lehet vetni bele, éppen csak hogy az itt-ott kinőtt tyúkhúrokat kell kihúzkodnom (a tyúklányok legnagyobb örömére). Íme a bizonyíték arra, hogy a tavaszi kertészkedésnek nem feltétlenül kell forgatással, talajfertőtlenítéssel és műtrágyázással kezdődnie:

Nem tudom, hogy másoknak is feltűnt-e, hogy az angol kertes filmekben milyen magától értetődő természetességgel kertészkednek a szakadó esőben is a lelkes kertészek: az üvegházaikban. Nos, tavaly óta én is rendelkezem eggyel.Viszont rájöttem arra, hogy a természetet és a palánták növekedését nem érdemes siettetni. Május közepénél előbb kockázattal jár, bárminemű palántát a szabad földbe kiültetni.  Igen, részben ama bizonyos, nem túl kertbarát szentek miatt. Ha májustól visszaszámolunk, akkor pedig március második harmada előtt nem érdemes elvetni a palántának valót az üvegházban, mert ha a növényke túl korán kikel, pillanatok alatt felnyurgul és csak a gond lesz vele a kiültetésnél. Így akkor is ha rossz az idő, elkezdtem az üvegház és az ültető ládák előkészítését, jut ide is komposzt bőven. Aztán hajrá, persze, hogy alig bírom kivárni már a március végét a vetésig!

A tél talán a legalkalmasabb időszak arra, hogy teszteljük: mennyire madárbarát is a kertünk? A lehullott lombok nem takarják el a szemünk elől  tollas látogatóink titkos életét, így sokkal alaposabban megfigyelhetjük őket. Ebben az időszakban a három legfontosabbat nyújthatjuk madarainknak, ez pedig az: élelem, a víz és a menedék. 

Több éves kísérletezés után a kedvencemet, a klasszikus házikó alakú etetőt véglegesen kivontam a forgalomból és most már csak faágra fellógatott drótból hajlítottat használok, kis háromszög alakú tetővel a tetején. A házikó azért nem vált be, mert a kiterjedt veréb sereglet reggeltől estig benne tanyázott, mindent kiszórt belőle, ami meg éppenséggel bent maradt, ahhoz nem engedte hozzáférni, a többi, kevésbé rámenős kis madarat.

A dróthálós igazságos: senki nem tud beköltözni, odarepül, kivesz egy magot és már repül is tovább. Azt a méretet vegyük, amiből a kisebb magok sem potyognak ki, ugyanakkor a rácsokon keresztül kiférnek belőle. 

A magokkal kapcsolatban: az abszolut ranglista első helyén nálam a fekete napraforgó végzett, megelőzve a különféle szupermarketekben kapható gömböket és keverékeket. Így én ezt veszem, nem kis tételben. De amióta a tyúkos-madáretetős téma érdekel, felfedeztem, hogy még a városban is vannak kisgazdák, akiktől ezt viszonylag olcsón, nagy mennyiségben is be lehet szerezni. Ez azért fontos, mert még az ember lányának is elszomorító látvány az üresen tátongó madáretető, hát még a hasztalanul próbálkozó madárkáknak! Vegyünk nagyobb zsákkal, hogy folyamatosan etethessük téli kis vendégeinket!

Aki eteti őket, biztosan megfigyelte, hogy a madarak bizony óvatosak, minél egzotikusabbak, annál félénkebbek. Tudom, hogy mindenkinek az a vágya, hogy lehetőleg az ablakában etethesse őket, de ez nem a legjobb megoldás. Érdemes egy olyan fát kiválasztani, ami kellő távolságban van: mi még láthatjuk a jövevényeket, de a mozgásunk már nem zavarja őket. A madarak a legjobban azt szeretik, ha nem kell az etetőhöz egy nagy üres terület közepére bemerészkedniük, mert ilyenkor nagyon védtelenek. Az etető helye mellett, legyenek bokrok is, ahol előtte megtelepedhetnek (akár el is bújhatnak) és felmérhetik a terepet. Sok madár úgy táplálkozik, hogy nem az etetőnél eszi meg a magot, hanem a karmai közé veszi és a bokrok között fogyasztja el, majd újra visszatér az etetőhöz egy következő adagért.

Téli időszakban, ha a verebek és a szénfejű cinkék már kellőképpen elszemtelenednek, rendszeresen megjelenik egy ragadozó madár a kertemben (sztem fajta szerint: kis sólyom) és rendet tesz közöttük. Így olyan látogatóm is van, amit nem közvetlenül, hanem közvetve etetek és bevallom, ha jön, akkor neki drukkolok, mert olyan szép! Szereti a jó kis kövér, gyöngyszürke balkáni gerléket is, ráadásul azok nem tudnak elbújdosni előle a bokros sövény mélyébe.

Jó kis trükk, ha valakinek a kinézett etetőfa mellett nincsenek bokrai, hogy nyár végén, ősszel elkezdi összegyűjteni a levágott ágakat az etetőhely mellett és egészen tavaszig ott hagyja a kupacot, így madár szemmel olyan lesz mintha bokrok lennének az etetőhely mellett.

Minden madárbarát titkos reménye, hogy hozzá nagyon különleges madarak érkezzenek. Nos, hogy milyenek jönnek majd, ez több dologtól is függ. Például, hogy a környéken található-e erdő vagy inkább csak nyílt rétek és mezők. Az utóbbinál kevésbé számíthatunk erdei madarak jövetelére, viszont állandó vendégek lehetnek a verebek, a fekete rigók, a szénfejű és a kékcinegék valamint a szarkák, időnként tengelicek. 

Mindig megfigyelhető azonban, ahogyan haladunk előre a tél folyamán és fogynak a készletek az eredeti élőhelyeken vagy hidegebb lesz, úgy jönnek meg az átutazó vendégek. Hozzám például minden télre beköltözik egy vörösbegy (ő az egyik kedvencem:)), január végefelé megérkeznek a más madarakkal  ugyan nem túl kedves, ádáz természetű fenyőrigók (nagyon szeretik az ezüst levelű fák vagy más néven olajfűzek bogyóit), de megálltak már megpihenni pompázatos csonttollúak is.

A bogyós bokrok maradékai és persze némi víz is csodákat tehetnek, ez utóbbinál figyeljünk arra, hogy nem legyen mély az edény, a víz ne fagyjon be és, hogy a macskák ne tudják észrevétlenül becserkészni a benne fürdőzőket.

A verebeket leszámítva:) (én azért bírom őket leginkább a Vili a veréb mese miatt) a többi madár pontosan tudja, hogy meddig tartson a téli vendégség, amint olyan lesz az idő, visszatérnek a kedvenc élőhelyükre, és egyszer csak nem látjuk már őket az etető környékén, egészen a következő őszig, de addig tartsunk ki és ne hagyjuk abba az etetésüket!

Szerintem a kertészkedésnek megvan a maga ciklusa, legalábbis az enyémnek biztosan: a tél végén már alig várom, hogy kitavaszodjon: tervezek és magokat veszek (szörnyű mennyiséget:) és már az első február végi tavaszban túrom a földet, borsót vetek és ellenőrzőm (naponta többször is!!!) az ősszel elduggatott hagymáimat. A tavasz a leginspirálóbb és a leggyönyörűbb, folyamatos kertben levésre csábít: az elvetett magok, elültetett palánták egymással versenyezve, szinte óráról órára látványosan növekednek és csodás zöldekben pompázik az egész kert. Májusban aztán megkezdődhet "szüret" és a hónap végén már ki is szedjük az utolsó borsókat, letépkedjük a saláta leveleket és kihúzkodjuk a felmagzott spenótokat. Ilyenkor még tart a lendület, a piac vagy a saját üvegház:) telis-tele palántákkal, nem nehéz  újra telepíteni az egész kertet, jöhet a paradicsom, a padlizsán, paprikák (az idén nálam rengeteg chili) és most először olyan érdekességek is, mint az okra vagy a földi mandula. Meglátjuk mire megyek velük:) 

Júniusra teremnek a tökfélék, boldogíthatjuk vele a családot, barátokat és egyéb üzletfeleket:), éppen most szedtem fel a csodás pöttyös és a lila krumplit, elfogyott az összes mangoldom, kivéve amiket magnak hagytam meg és végüket járják már a  pálmafa alakú kelkáposztáim is. 

Ráadásul a nyár közepi hőségben nem túlságosan hálás dolog kertészkedni, így a júliusi napi rutin nálam a következő: gazolás, kapálás, face lifting metszőollóval (persze csak a növényeken:) reggel 6.00-tól fél 9-ig, majd kivárás a lakásban este 6-ig (még szerencse, hogy a Tour de France-t napjában kétszer is ismétlik!!). Estefelé aztán újra kimerészkedem (sajnos a szúnyogok is!) és következik a maratoni öntözés  sötétedésig.

Nem könnyű kitalálni, hogy éppen a júliusi kánikulára kiürült ágyásokba mit is ültessen az ember lányak? A kertészeti könyvekben található klasszikusokkal (salátafélék, spenót, cékla, retkek) az a baj, hogy általában nem a  mi éghajlatunkon kertészkedők javasolják őket, hanem a hűvösebb, csapadékosabb nyarakhoz szokott angol és német kertészek, így ha ezeket a magokat a nyár közepén elvetjük, a friss növénykék rendszerint csak sínylődnek, felmagzanak, de semmiképpen sem produkálják a tőlük tavasszal megszokott lendületet és harsogó zöld leveleket:((

Akkor mit tegyünk? Az egyik lehetőség, hogy türelmesek vagyunk. Úgyis elutazunk két hétre nyaralni és a jószándékú ismerősünk a felét elfelejti annak megöntözni, amit rábíztunk:)) Örülünk a pirosodó paradicsomoknak, gömbölyödő padlizsánoknak és a túlon túl is gyorsan növő uborkáinknak. Rendbe szedjük a kiürült ágyásokat és a magvetéseket az augusztus 20-ai, a Balatonról és egyéb fesztiválokról mindenkit hazazavaró, menetrend szerinti esős napokra és az azt követő hűvösebbekre időzítjük. A jó esetben október végéig is kitartó őszi nyárban újra csodák történnek: szedhetjük a friss retket (én ilyenkor a fehér, jégcsap változatot vetem), a spenótot (ha enyhe a tél át is telel) és a salátákat.

Ha azonban nem hagy nyugodni minket az üresen tátongó földdarabok látványa (sajnos  én is , fogadkozásaim ellenére ez utóbbi típusba tartozom:)), akkor lehet próbálkozni: céklával, mangolddal, spenóttal, a saláták közül rukkolával érdemes a tapasztalataim szerint, a kert árnyékosabbik részén, számolva az elhagyhatatlan öntözéssel és talajtakarással. Ha találunk, vásárolhatunk még káposztaféléket a piacon: kelbimbót például és kiültethetjük, szépen fog teremni még a fagyok után is. Van olyan ismerősöm, aki ilyenkor vet krumplit és novemberben vajas-petrezselymes új krumplit eszik ebédre, ezt én még nem próbáltam ki, de hiszek neki. Miért is ne?

Mivel rengeteg körömvirág magot fogtam,  úgy egy hete egy egész ágyásnyi körömvirágot vetettem és már szépen növekszik is.  A gyógyító virágokat még a fagyok előtt lehet majd szedni, és nyárhangulatú narancssárga körömvirág olajjal megörvendeztetni mindenkit karácsonyra, akit csak ismerek:) Emellett vetek még koriandert, én nagyon szeretem a zöld levelének ízét, meg kaprot is és gondolva a télre különböző zöld fűszeres kockákat gyártok jégkocka tartóban, amit majd csak előveszek, amikor egy-egy ízbombára lesz szükségem. Tegyünk el bazsalikomot, kakukkfüvet, szurokfüvet, rozmaringot, lestányt is, a kreatívak ezek különböző kombinációit is választhatják. Rövid kísérletezés eredményeképpen: az összeaprított zöld leveleket a jégkocka tartóban hidegen sajtolt oliva olajjal öntöm le, mert így a lefagyasztott levelek felhasználáskor is frissnek hatnak, bennük lesznek az ízek, de mégis kis kockákká fagy az egész.

Amit még ki fogok próbálni (a neten olvastam): késői paradicsom palánta nevelés az üvegházamban és ha működik, akkor novemberi paradicsom szüret!!

És semmiképpen se felejtsük el, kert jövőre is lesz, a magok pedig most érnek be folyamatosan, tehát amiből csak lehet gyűjtsünk be készletet! Hűvös száraz helyen szárítsuk meg és jól szellőző dobozkákban raktározzuk el őket a következő szezonig! Ja és mindenképpen  írjuk rá, hogy mi van benne, szép olvasható betűkkel!!!

Sosem állítottam, hogy lelkes krumpli termesztő lennék, ehhez túlságosan is élénken éltek bennem a gyerekkori bio krumpli kalandok: rekkenő hőség, végtelen krumpli sorok és anyukám:"Kislányom nem bánnám ha leszedegetnéd a krumpliról a bogarakat :-/! meg tudod, azokat a rózsaszín lárvákat is! Meg nézd meg a levelek fonákát és a petéket is szedd le!"  Könyékig gumikesztyű az ember karjára (egy perc alatt csorog benne az izzadtság hintőporral keveredve) zacskó a kézbe és hajrá!

Csoda, hogy ezek után eldöntöttem: az én kertemben sosem fog krumpli nőni!!! Az élet már csak ilyen: nagy fogadalmak jönnek és mennek.... Megjelennek a kifli alakú, a lila és a sárga-lila pöttyös (blue belle:))) krumplik és az ember lánya hajlamos lesz egy csapásra minden addigi megpróbáltatását elfelejteni csak, hogy neki is legyen ilyen.

Így termett bio krumplim már tavaly is a kiskertben, csodásan kihajtott, szépen zöldült-fejlődött a föld feletti része. Mindezek dacára továbbra is gyanakvással figyeltem ezt az igyekezetet arra a pillanatra várva, amikor elözönlik majd a csíkos bogarak és rózsaszín csemetéik a csodás növényeimet. A tavalyi krumpli szezon összesen kettő bogárral telt el, mondhatni, hogy ők is csak átutazóban tartózkodtak a kertben: alig szálltak le és kezdtek volna kicsomagolni, már tovább is álltak a tyúkudvarba, onnan pedig a leggyorsabb tyúkok gyomrába. Persze nem önkéntesen. 

A krumpli nevelés alapvetéseivel jobbára tisztában voltam, a bogaraktól eltekintve egyáltalán nem macerás a dolog: kellő időben fel kell tölteni körülötte a földet, lévén hogy a krumplik a föld felszíne alatt fejlődnek. Nekem a feltöltés a szezonban csak egyszer sikerült, mert a krumpli dzsungel lehetetlenné tett minden további beavatkozást, ne is láttam többé a földet. Lehet, hogy kissé sűrűre vettettem? Olyan bio praktikákkal mint a fahamus levélszórás meg lehet előzni a bogarakat, ezt is elvégeztem lelkesen (többször is, ahányszor csak lemosta az eső).

Amit viszont nem tudtam előre, hogy száraz időszakban meglehetősen sokat és alaposan kell öntözni, mert a burgonya nem tűri túlságosan jól a sivatagi jellegű sanyargatást. Az elvirágzás után aztán elkövetkezett a kiásás várva várt ideje. Leginkább a kincskereséshez tudnám hasonlítani: egyszerűen csodás a meglepetés, amikor az ember ásóval óvatosan megemeli a földet és különböző nagyságú és formájú, szép,  színes, egészséges krumplik fordulnak ki belőle. 

Sajna a kerti mennyiség gyorsan fogy, /el sem tudom képzelni mekkora területen lehet egy magunkfajta család egész éves mennyiségét megtermelni/.

Vérszem vagy kisördög, de közben felmerült bennem a kérdés: miért ne próbálnék meg néhány szem vetőkrumplit jövőre megmenteni? Nem mintha jövőre egy újabb krumpli ágyást terveznék, de hátha....ki tudja? Fogtam tehát a legszebb, legkerekebb és persze a legkisebb, lila, pöttyös és rózsaszín krumplikat és először is egy csukott karton dobozba tettem őket (fontos a sötét hely, hogy ne kezdjenek el kicsírázni idő előtt).  

Földrajzi okok miatt nincsen pincénk, ahol a telet kihúzhatnák az efféle kísérletem alanyai, így jobb ötletem nem lévén, még egy vödörbe begyömöszölve a dobozt, ősszel a vízóra akna mélyébe eresztettem le. Meglátjuk mi lesz, de elvileg működnie kell!!  

Tavasszal majdnem elfelejtettem az egészet, de szerencsére a vízóra leolvasó ember időben (és nem kis felárért) emlékeztetett a krumpli kísérletemre. A vetőkrumplik rendben átteleltek és türelmetlen csíra nyújtogatással fejezték ki abbeli nemtetszésüket, hogy nekik már régen a földbe kellett volna kerülniük. 

Így jött el a második év, amikor valójában ismételten nem akartam krumplit vetni, de hát olyan helyesek voltak, hogy átteleltek, most aztán igazán megérdemlik, hogy jobb helyre kerüljenek mint a vízóra. Az idén három krumpli ágyásom lett: egy a pöttyösöké, egy a liláké és egy a rózsaszínű és egyéb kimaradtaké. És nulla!! krumplibogaram. Ráadásul az alábbiakat találtam a neten és mélységesen egyetértettem vele, hiszen nálam is ez történt szóról-szóra:

http://www.biokontroll.hu/cms/index.php?option=com_content&view=article&id=898%3Aaz-oekogazdalkodas-a-nyer-a-burgonyabogar-elleni-harcban&catid=113%3Aervekabiomellett&Itemid=43

 Éppen ma szedtem fel az idei pöttyös-vegyes termést, íme:)

A krumpli után tekintve, hogy hosszú még a kertszezon kiváló lehetősége nyílik az embernek a másodvetésre. Amit én ezekre a helyekre tervezek: cékla, később a júliusi forróság után: spenót, pak choi, talán még vmi káposztaféle és persze tépő saláták. 

Lehet, hogy szépen lassan elmúlik a krumpli fétisem??:-)

Ha visszagondolok a tavalyi nyárra, akkor az kétségtelenül a savanyítás, a befőzés  és a zselésítés éve volt, ez az idei viszont a gyűjtögetésé!

Az egész olyan mint egy rácsodálkozásos folyamat a világra, először arra ébred rá az ember lánya, hogy a kert jótéteményeivel valamit kezdeni kell. Azonnal és akkor, amikor beüt a zöldség vagy gyümölcs dömping. Példának okáért az addig békésen növögető tök és cukkini először még csak teremni kezd, majd hirtelen megvadul és ontja a mindenféle színű és nagyságú jótéteményeket

(minél tovább várunk vele, annál nagyobbakat). A család persze kezdetben örül a töltött töknek, a rántott cukkininek, a nagymamánál és nem a napköziben szocializáltak még a tök főzeléknek is, de azért az egy hetes intenzív tök-gasztrokúra után még a legbékésebbek is morogni kezdenek. Ideje tehát elajándékozni:) reszelni és fagyasztani a termést. Hű, az uborka is terem,! Néhány napig versenyben lehet maradni persze az uborkaevéssel, arcpakolás készítéssel, de aztán nincs mese: savanyítani kell. És ekkorra már túl vagyunk az eper dzsem befőzésen, a meggy eltevésen és a levendula zselé és szörp készítésen, és aztán már nyakunkon is van a paradicsom és a sárgabarack szezon....

 A tavalyi évhez hasonlóan folyatódott ez az idén is: kezdődött márciusban a spenót termés betakarítással, majd a zöld borsó éréssel.....a családot idézve: "Jééé van borsónk is? tök jó ez a leves:)" három nap múlva: "Már megint borsófőzelék? Nincs is itthon valami rendes kaja?" 

Volt eper és meggy is persze..., de álljunk csak meg itt egy kicsit! Ráadásnak az idén még begyűrűzött az életembe a gyűjtögetés is!!!! Volt persze előzménye ennek is, a tél végi-tavasz eleji medvehagyma szedés és csalán gyűjtögetés (ez utóbbi kizárólag kertészeti felhasználásra:), nem beszélve a bodzavirágról, aminek nagy rajongója vagyok és még mindig nem adtam fel a tökéletes bodza szörp titkának felfedezéséért folytatott küzdelmemet.

De mindezek mellett rájöttem, hogy a fűszer és gyógynövényeket igenis érdemes figyelni és begyűjteni, akkor amikor ezeknek eljön az ideje. 

Mindjárt a saját kertemben szerencsére  immáron eléggé terjedelmesnek mondható zsálya, citromfű és menta ültetvény van kibontakozóban, adott tehát a lehetőség, hogy a friss hajtásokat begyűjtse az ember. Ráadásul ezeket nem is bonyolult feldolgozni, hiszen csak száraz, levegős, sötét helyet kell találni és alaposan meg kell szárítani őket. A rendszeres nyírás és begyűjtés eredménye pedig, hogy a növényeink újra és újra friss hajtásokat hoznak, így ez a dolog a legmelegebb időszakokat leszámítva szinte egész nyáron bonyolítható. Az eredmény pedig: fantasztikusan illatozó szárító szoba (nálunk ez a dolgozó lett:))  a fantasztikusságáról pedig megoszlanak a vélemények:((( és utána papír zacskókba vagy dobozokba elraktározott komoly mennyiségű gyógytea készlet. 

Ha a kerti lehetőségek kimerülni látszanak, érdemes körülnézni futás és kutyasétáltatás közben a környezetünkben is: elhagyott, üres telkeken, réteken, a környező erdőkben. Ki gondolná, hogy a galagonya gyógynövény és ráadásul mindenütt nő, nem is kell messze menni érte! Tavasszal amikor virágzik, érdemes a virágos hajtásvégekből begyűjteni egy adaggal, persze nem tarvágással lecsupasztva a növényt. Gyuri bácsi, a bükki füvesember szerint pálinkával akár szívbarát tinktúra is készíthető belőle:))

Újabb csodás növény a cickafark, szintén mindenütt felbukkan, igazán nem jelent nehézséget a virágait begyűjteni. A cickafarkat és az orbáncfüvet éppen múlt vasárnap egy közeli mezőn, kora reggel gyűjtöttem, megadva a módját: elegánsan futó ruhában, kosárral és metsző ollóval a kezemben. Látva a rét mellett kora reggel elhaladó autósok arcát, néhányukban valószínűleg felmerült, hogy ha ama bizonyos sötét középkorban lennénk, lehetne mobilon akár  egy jó kis égetést is rendelni a megfelelő, erre szakosodott szervektől:)

Az orbáncfű virág azóta olajban ázik és két hét elteltével "örökfiatalság" arckrémet szándékozok készíteni belőle a magam és legközelebbi barátaim (ajándéklónak...) legnagyobb boldogságára.

Bár lassan levirágzik, de talán el tudunk még kapni egy-egy hársfát, amelyiknek a virágát begyűjthetjük. A hársfavirág dupla, sőt tripla élvezet. Amíg szedjük rádöbbenünk, hogy aromásabb, illatosabb a virága az akácénál (hogy-hogy nem szedtem ezt már eddig is???), cukorszirupban áztatva csodás szörpöt, szárítva pedig gyerekbarát (végre egy jó ízű!) torokgyógyító tehát készíthetünk majd belőle a reménytelen téli napokon.

Szóval a gyűjtögetés a vadászat szelídített változata, izgalmas, érdekes és kézzelfogható az eredménye. Végezetül néhány jó tanács, amit fontos betartani annak érdekében, hogy a gyűjtögető mánia mindenkinek, embernek és növénynek is hasznos szenvedély lehessen:

• A növényi részek gyűjtése sosem csupasztást jelent! Egy-egy növényről kíméletesen, csak annyit szabad gyűjteni, hogy az ne károsítsa, ne veszélyeztesse a növényt!
• Ne akarjunk kényelemszeretetből hazavinni a teljes növényt! A legtöbb azon az élőhelyen érzi jól magát, ahol megtaláltuk! Lehet, hogy az átültetést pedig nem fogja túlélni. Járjunk nyitott szemmel, jegyezzük meg inkább az élőhelyét és minden évben keressük fel.
• A gyógyhatású növényeket a kora reggeli órákban a legjobb gyűjteni, mert ilyenkor koncentráltabb a hatóanyag tartalmuk. Keressünk lehetőleg nem szennyezett területet (ne autóutak közelében!) és ott gyűjtsük be őket!
• Néhány maroknyi gyógynövényért valószínűleg senki sem fog rendőrt hívni, de ha szabályosan akarunk gyűjteni, akkor engedélyt kell kérni a terület tulajdonosától. 
• Sosem szabad védett növényeket vagy természetvédelmi területen gyűjteni!!!!!

Szóval hajrá, metszőollókat, növényhatározókat  a ridikülbe vagy a kesztyűtartóba és éljen a gyűjtögetés! remek szórakozás lesz, megígérem:)

Gyűjtögetési naptár, júniusban gyűjthető növények:

orbáncfű virág, cickafark virág, szöszös ökörfarkkóró virága, kis-és nagylevelű hárs virága, levendula

Szinte egész nyáron folyamatosan: orvosi zsálya hajtás, citromfű, menta (fodor és bors) hajtása

Imádom a levendulát és ezzel szerintem nem vagyok egyedül, hiszen látva, hogy hol mindenütt találkozunk vele, bizton állíthatom, hogy az utóbbi években hihetetlen népszerűségre tett szert. Ebben része lehet a mediterrán életérzésnek, amit a legegyszerűbb levendula képében becsempészni bárhova, erkélyre, teraszra, kerítés mellé, körforgalom púpra, amolyan igazi, városi  növény. Nincsenek kártevői, hirtelen felbukkanó titokzatos betegségei, áttelel, nyáron szereti a sanyargatást, a szárazságot és a meleget, a túlzott nedvességet ugyan nem nagyon (!) és mindezt ráadásul gyönyörű, lila virágpompával hálája meg. Szóval igazi belevaló, remek kis növény!! 

Legjobban azt szeretem nézni, amikor  szabályos, végtelen sorokban sorakoznak az ezüst- lila gömbök, és a lila árnyalataiban pompázik tőlük a kertem. Szinte vérzik a szívem, amikor be kell gyűjteni a virágokat. Pedig köszönhetően a nagy melegnek ennek már el is érkezett az ideje.

A levendula virágát akkor kell ugyanis szedni, amikor a kis lila gömböcskék (bimbók) éppen hogy elkezdenek kipattanni, esetleg néhány már virágzásban is van, de nem nyílott még ki teljesen. Ekkor a legnagyobb a virágok illó olaj tartalma és ha túl későn gyűjtjük be, akkor ez nemcsak, hogy csökken, de a szárításnál (sőt már a szedésnél) a virágok könnyedén leperegnek a növény száráról. Ráadásul a szedéskor versenyezni kell a méhekkel, pillangókkal és megannyi levendula rajongó rovarral, mert a levendulát mint az aromanövényeket a verőfényes napsütésben kell gyűjteni.

Én a saját kertemben kifejlesztettem egy "jut is marad is" levendula szedő módszert. Nem rontok neki és vágom le az összeset egyszerre, hanem próbálok egy kicsit trükközni. Maradjon meg először is a lehető leghosszabb ideig a csodás virágok látványa és a méhek, pillangók zsongása minél hosszabb ideig. Így a virágoknak csak egy részét vágom le, főleg azokat, amik lehajlanak a széleken, vagy túlságosan egymásra dőlve, nem hagyják kellőképpen szellőzni a bokrot. Így a legszebbek megmaradnak még egy ideig és én hosszabban gyönyörködhetem a zsongó levendula kertben.

Később, amikor persze elvirágzott a maradék levágom a virágszárakat is és egyúttal finoman visszavágom, szinte formára igazítom a növényt. Tapasztalataim szerint ezt érdemesebb inkább még a nyáron elvégezni, mint ősszel vagy a következő tavasszal csattogó metszőollóval nekiesni a már túlságosan is elburjánzott növénynek. A levendula mediterrán félcserje, egy-kettőre fás száracskákat növeszt és ha abba túlságosan belevágunk a növény már nem fogja kiheverni ezt.

A titok, hogy a levendula megszelídítését időben kell megkezdeni és évről évre a virágzást követően, csak az elvirágzott szárakat és ha kell a zöld, lágy hajtásait visszavágni(azt is csak finoman!). 

Ha tényleg szabályos gömbökből álló levendula kertet szeretnénk, akkor már a telepítésnél (ősszel!) figyeljünk arra, hogy a megfelelő (kb. 1 méteres) távolságra telepítsük őket egymástól, még ha kezdetben gyámoltalannak látszó kis növénykék is, mert egy-két éven belül megnőnek majd. Ha túl közel vannak egymáshoz, akkor össze fognak préselődni és nem lesz szép a formájuk.

Szóval élvezzük ki, ameddig csak lehet ezt a csodás időszakot és gondoljunk a pillangókra meg a méhekre!

hangzik a viccesnek vagy időnként ennél rossz májúbbnak szánt :( mondás. De el kell keserítenem az ellendrukkereket, mert határozottan állíthatom, hogy nem. A „bio” gazda belül az és nem akarja saját magát becsapni. Vannak viszont titkos fegyverek, amiknek a jótékony hatását növény is, gazda is megérzi (ez utóbbi először is az orrával). Érdemes kipróbálni őket vegyszerek helyett!

A klasszikus: a vízben áztatott csalán leve. A szaga mellett a lé is nagyon hatásos! Friss, leginkább virágzás előtt álló csalán növényeket (hőmérséklettől függően 5-10 napig) kell áztatni, ha szükséges higítani, bár ellentétben a vegyszerekkel ezt nem lehet túl adagolni, majd akár permetlészerűen a levelekre kijuttatni. A kijuttatás szabályai hasonlóak a permetezéséhez, nem szabad tűző napon öntözni a leveleket! Én leggyakrabban öntözővízként juttatom ki, rászerelem a kannára az öntöző rózsát és alaposan megöntözöm a növényeket a csalánlével. Érdemes már nagyon korán, a palánta neveléskor vagy a magok kikelése után elkezdeni a csalánleves öntözést. Csodásan erősíti a növény védekező képességét, így az jobban ellenáll a betegségeknek.

Nekem a kertem három pontján is van saját csalánosom, egyszer csak megjelentek és én megörültem nekik. Először is nem kell messze menni az alapanyagért, másodszor pedig kifejezetten jól mutatnak ott, ahova beköltöztek, különösen kora tavasszal, amikor az ember zöld szín toleranciája egyébként is az egekbe szökik.

Családbarát tipp amit érdemes megfogadni mindjárt az elején: a különböző levek készítésére használt hordóimat a kezdeti próbatételek után elköltöztettem a kert háztól távol eső végébe. Így immár a három Mr. Orr is lelkesebben támogatja a bio vegyvédelmi módszereimet.

Árokparti csoda: a fekete nadálytő lé. Kissé érdes levelű, bokros lila virágú növény, aki sportolt a gyökeréből készült kenőcsöt biztosan ismeri. Nos, bátran lehet gyűjteni a levelét, sőt telepíteni a saját kertünkbe is. Áztatott leve serkenti a növények növekedését például a paradicsomét, tápanyagokban: nitrogénben és káliumban gazdag.

A különleges: a mezei zsurló leve, főzete: Remélhetőleg mások könnyebben hozzájutnak, a mi környékünkön nem nagyon lehető fel, így én a Mecsekben tett rendszeres látogatásaim alkalmával szoktam beszerezni a zsurló készletem. Legalább annyira hatásos fegyver mint a csalánlé, véd a gombabetegségek: lisztharmat, monília, a rozsda, a levelek varasodása, a levélfodrosodás, az egyik legbosszantóbb betegség a paradicsom levélfoltossága ellen. Csodás szer amit használhatunk a gyümölcsfák  tavaszi és őszi lemosó permetezésére is!

Biztosan mindenki ismeri, csak nem tudja, hogy ő az: a giliszta űző varádics (ha nem keressen rá gyorsan:): Az egyik legnehezebb kérdés a friss hajtások megvédése a levéltetvek seregének támadása ellen. Nincs elkeserítőbb mint hogy az egyik pillanatban még gyönyörködünk a zsenge zöld hajtás végekben, a következőben pedig vastagon belepik a tetvek. Három hatásos fegyverem van ezek ellen, ebből az egyik a gilisztaűző varádics leve, a második a katicák csalogatása és a harmadik a türelem. De tényleg! A legtöbb esetben a levéltetvek kellemetlenek ugyan, de nem tudnak végzetes károkat okozni a növényben és ahogyan jöttek, miután a hajtások megerősödnek, el is tűnnek. Ha vegyszerrel permetezünk, kiírtjuk az odasereglő katicákat és a hasznos lárváikat (ezzel pedig a következő katica nemzedéket!) is.

Végezetül a szitált fahamu: Érdemes már télen a fűtés szezon alatt megkezdeni a gyűjtését, persze csak a tiszta, fahamut szabad gyűjteni, ugyanez vonatkozik a kerti grillezések végtermékére is (garantáltan alufólia és vegyi gyújtóanyag mentes legyen!). Mivel a kertész korán kelő lény, a harmatos reggelek a legalkalmasabbak arra, hogy a szitált hamus vödörrel felszerelkezve könnyen sétát tegyen a krumpli végeláthatatlan sorai között és könnyed ámde annál gondosabb mozdulattal kiszórja/szitálja a fahamut a levelekre. Nyugodtan higgye el mindenki, nincs az a krumplibogár, amelyik szeretné a fahamuval gazdagon megszórt leveleket rágcsálni. A gyakori esők persze lerombolhatják a hamu kiszóró művészetünk eredményét, de hát a gyakorlás és a mester mutatnak valami homályos összefüggést.

És vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy eső után a nem bio éjjel-nappal permetez, ha szerencsénk van szélmentes időben.

Gondolom nem árulok el nagy titkot senkinek, ha azt mondom, hogy a viharban a legjobban a szelet utálom és mivel mást nem tehetek, figyelve az előjelzéseket visszaszámolok, hogy még hány napot kell kibírni, amíg lecsillapodik. Meg persze izgulok, hogy ezúttal mit is tesz majd tönkre.

Mostanra már (három nap és két fél) túl vagyunk az idei eddigi legnagyobbon, magyarázzuk az okát a globális felmelegedéssel vagy a fagyos szentekkel, így tegnap reggel végre kimerészkedtem a kertbe, hogy körülnézzek.
Amikor ültettem (12 éve) még nagy rajongója voltam a szivarfa hatalmas, szív alakú, zöld leveleinek, de miután minden évben menetrend szerint a zsenge levelek megjelenése után szétszaggatja őket az aktuális vihar és attól kezdve egész nyáron az ember a széttépett, lisztharmattal fertőzött leveleket nézegeti, plussz a szétszóródott száraz szivarokat szedegeti fel a földről, a lelkesedésem jócskán megcsappant, persze nem a fa hibájából.

A legnagyobb természeti csapás ezúttal a tyúkólat sújtotta egy leszakadt ág formájában, ami a tetejét tette tönkre, de szerencsére a tyúkokban semmiféle kárt nem okozott:). A második számú nem túl szerencsés ötletem a fafajta választás terén, a keskenylevelű ezüstfa vagy más néven olajfűz ültetése volt.

Ez a fa gyorsan nő, ami nagyon vonzó tulajdonsága egy teljesen kopár területen, emellett nagyon szeretem az illatát is, de sajnos egyáltalán nem viharálló és a nagy szél rendszeresen letördel belőle egy-egy nagyobb darabot. Éppen a tyúkól felett. Favágás (iszonyú tüskés), darabolás, levágott ágak eltűntetése, fel is került rögtön a kárlista élére.

Persze nagyon nehéz megállni, mikor február óta ragyogó tavaszias az idő, hogy az ember lánya ne ültesse ki a palántákat áprilisban, az erősebb idegzetű mondjuk május elején és ne érezze úgy, hogy már el is késett mindezzel, hogy aztán május közepén menetrendszerűen lesújtson a böjtje eme elhamarkodott döntésének és (majdnem) mindent kezdhessen előlről.
Lehetne persze várni, hogy hogy hátha összeszedi még néhányuk magát, de az az igazság, hogy az a növény, ami közvetlenül a kiültetése után így megtépázódott, egyrészt minden erejét a regenerálódásra fordítja az elkövetkezendő időszakban, a növekedés helyett, ráadásul a sérült levelek fogékonyabbak lesznek a gomba- és egyéb betegségekre is.
Nem nagyon van más választás, mint hogy elbúcsúzunk a sérült palántáktól és újra telepítjük az ágyásokat, erősen reménykedve abban, hogy a következő vihar csak azután érkezik majd, miután volt idejük kellőképpen megerősödniük.
Bármennyire is nem tartom szépnek, ilyenkor valamennyire azért megértem a fóliasátrak rajongóit, mint afféle kísérletet arra, hogy az ember kiküszöbölje a természet kellemetlen meglepetéseit a konyhakertjéből.

Kissé ugyan megkésve, de március végére végre valahára készen állt az üvegházam a beköltözésre. Már a tervezgetésnél eldöntöttem, hogy elsősorban palánta nevelésre fogom használni, közben kitapasztalom, hogy is működik egy üvegház, aztán majd meglátjuk a későbbieket.
A nagyoktól látott módon padokkal rendeztem be (főként használaton kívüli kerti padokkal), miután az aljára leterített geotextíliával gondosan kizártam a nem kívánt bevándorlókat (kivéve vakond urat, aki remek hepehupákat túr még ez alatt is!!) és a talajmenti szigetelés érdekében elhatároztam, hogy összezúzott faháncsot terítek le, amilyen vastagon csak lehet, mindenütt az üvegházban.

A magvetéshez fontos, hogy laza, morzsalékos, jó tápanyag ellátottságú talajba vessük el a magokat. Az igazán jó minőségű zsákos palánta föld meglehetősen drága, de kisebb praktikákkal hatékonyabban kihasználhatjuk az erre szánt keretet. A zsákos föld vásárlásánál is arany szabály, hogy olvasni kell!!!! Mindegyik hátulján megtalálhatók az összetevők, és aki valóban biokertet szeretne, annak az előre bekevert műtrágyát tartalmazó földkeverékektől tartózkodnia kell! Tapasztalatom szerint a jó minőségű általános virágföld legalább annyira jó, mint a drágább palánta föld, ha saját keveréket készítünk belőle, hozzáadott kerti földből (pl. vakondtúrások összegyűjtött földje!), komposztból, tavalyi cserepekből származó földjeinkből, és ha szükséges némi homokból.
Az így elkészített földkeveréket adagoltam ki az ültető tálcákba, és miután gondosan elsimítottam, soronként elvetettem a magokat (én csávázatlan, bio magokat használok). Ha a későbbiekre nézve szeretnénk megkönnyíteni az életünket, igenis érdemes küzdeni azért, hogy bár legyen a mag bármilyen apró is, ne vessük el túl sűrűn!  Vannak ennek érdekében alkalmazható praktikák is: például, ha kéznél vannak a ráérő nagyszülők, akkor könnyen lebomló papírcsíkokra természetes keményítővel, hosszú téli órákon előre fel lehet ragasztani megfelelő távolságba a magokat. Így már csak a csíkokat kell majd földréteggel befednünk a vetésnél. A nagyon aprókat össze lehet keverni egy kis homokkal és úgy elvetni őket.

 Másik fontos tapasztalat, hogy már három nap múlva sem emlékszem, a legnagyobb odafigyelés ellenére, hogy hova mit tettem, így aztán azonnal kiírtam mindegyik tálcára, hogy mi tartózkodik benne (orvos barátnőmnek hála  ráadásul helyes kis falapockákra, alkoholos filccel).

Innentől kezdve jön az izgatott figyelés időszaka, mi hogyan kel majd ki? Mennyi idő alatt? Már mióta elvetettem és még semmi??!! (Ja, hogy még csak egy hete...) És persze a folyamatos öntözés, hiszen a magvetésnek fontos az állandóan nedves talaj.
Az időközben kikelt palánták öntözéséhez én a már bevált csalánlevet használom, az üvegházba beállítottam egy nagyméretű vízgyűjtő edényt, amibe folyamatosan állott vizet tartok és időről időre csalánt áztatok bele (virágzásig lehet szedni folyamatosan) , majd ezt locsolom ki a palántákra. Az állott víz azért jobb mint a csap- vagy a hideg kútvíz, mert a hőmérséklet különbség nem sokkolja a növényt, a csalánlé pedig úgy működik mint egy természetes permetlé, erősíti a növény immunrendszerét, megvédi a betegségektől és még táplálja is. Az eredmény kétségkívül kárpótol a nem túl kellemesnek mondható illatáért.

Az én üvegházamba nem került semmiféle mesterséges fűtés vagy világítás, így a benne fejlődő növények csak néhány lépéssel előzik meg a természetet, de az eredmény így is nagyon látványos. Néhány hét, és be is zöldült az egész, kezdődött a sakkozás a hellyel, mivel a fejlődő növények egyre nagyobb területet igényelek, nem beszélve azokról, amiket szét kell ültetni, hogy jobban fejlődjenek. Mindig lenyűgöz az a vitalitás, ahogyan a törékenynek látszó kis palánták szinte pillanatok alatt eresztenek gyökeret az új helyükön és rendületlenül folytatják a növekedést.
Ha minden elővigyázatosságunk ellenére kiderül, hogy túl sűrűre sikerült a magvetés, meg kell keményíteni a szívünket és megritkítani a növényeket, a megmaradók ezt látványosan meghálálják:) 

Joggal kérdezhetjük, hogy ha előbb utóbb úgyis szét kell őket ültetni, akkor miért nem jó egyből nagyobb edénybe vetni őket?  Sajnos a növények ennél ravaszabban működnek és van egy olyan tulajdonságuk, hogy a föld feletti növekedésük előtt (alatt) szeretik a gyökérzetükkel átszőni a földet, amibe kerültek. Ha túl nagy ez a földlabda, akkor az erejük nagy része a gyökér fejlesztésére megy el, és csak jóval később kezdenek fejlődni a föld felett. Viszont a munka nemesít:;) és közben lehet beszélgetni, barátkozni a leendő paradicsom, kel, cukkini, chili és minden más egyéb palántával és azon gondolkodni, hogy mit hova ültet majd ki az ember. Ha pedig túllőtt a célon, akkor azon, hogy  hány barátját, ismerősét és egyéb üzletfelét boldogíthatja majd az általa felnevelt palántákkal:)))

Addig a pillanatig, amíg nem fogtam saját palánta előállításba, csak azt tartottam szem előtt, hogy a piacon a legvirágzóbb, legkisparadicsomosabb palántákat fogjam ki, amik lehetőleg már két héttel az elültetésük után teremni fognak. Emellett bőven elég, ha tudom, hogy alacsony törpe növésűt vagy magasat, esetleg koktélt szeretnék a paradicsomból, felismertem a padlizsán és cukkini palántákat a zöld sokaságban és meg tudtam különböztetni a dinnyét az uborkától, tehát tudom: mit is vásárolok.

De álmomban sem gondoltam, hogy palánta sorsa már mag korában eldől, és ha tényleg vegyszer mentes paradicsomot vagy zöldséget szeretnék majd jóízűen elfogyasztani a kiskertemből, akkor még azt is tudnom kell, hogy milyen vetőmagot vetett el, aki a palántát nevelte, és hogy a vetőmag csávázott volt-e vagy sem.

Teszteltem a közeli piac palánta árusait, csávázott vagy nem csávázott ?? a mag. A válaszok zavarba ejtőek voltak, de nem én estem zavarba:((( a legtöbben nem is értették, hogy mit kérdezek, a rutinosabb kereskedők pedig megpróbálták megfejteni, hogy mi is lehet a jó válasz, azaz a kedves vevő mit is szeretne hallani?? Persze, hogy csávázott, ja, na jó, akkor nem!

Jó tudni, hogy mit is jelent a csávázás és miért veszélyes, ha ilyen magból nevelt palántát ültetünk. A csávázószer méreg (az utóbbi évekig használt neonikotinoidok, a felelősek lehetnek az Európa-szerte jelentős méhpusztulásért!), a szó azt jelenti, hogy a magokat vegyszerrel kezelik annak érdekében, hogy a csírázóképességüket megőrizzék és, hogy mentesek legyenek mindennemű későbbi betegségtől. A gond azonban az, hogy ez a méreganyag benne marad a növény szöveteiben, a virágporban (ezért pusztulnak el a méhek) és a termésben is. A mosolygós piros paradicsom, amit  leszedünk a kertünkben, minden jóakaratunk és lelkes kapálásunk ellenére, már a születése pillanatában sem volt bio! 

Szóval nagyon fontos, hogy meggyőződjünk róla, ha tényleg vegyszermentes növényt szeretnénk; csávázott magból származik-e a palántánk vagy sem? A csávázószert a magok zacskóján fel kell tüntetni, ha használtak ilyet a gyártók.Ráadásul a csapda abban rejlik, hogy tényleg hajlamosak vagyunk elhinni, egészséges növény csak a "szakszerűen" előállított magból fejlődik ki és meg sem próbálunk arra gondolni, hogy saját magunk is megpróbálkozhatunk "magot fogni" például a nyár legszebb paradicsomaiból.

Én is csak tavaly hittem el először, hogy egy csomó fajta magot magam is beszerezhetek, ha egy kicsit előre gondolkodom. Így fogtam kamillát, körömvirágot, büdöskét, kaprot, édesköményt és koriandert, a zöldségek közül hat különböző féle paradicsomot az ökörszívtől, a nagyméretű sárgáig, a rózsaszínűn át a mini pirosig csak a saját kertemből. Mentettem az idénre tököt (ráadásul úgy, hogy visszakértem az ajándékba adott dísztökök magjait a barátaimtól:), babot és hagymaféléket. A titok csak annyi, hogy le kell tisztogatni és levegős helyen kiszárítani majd bedobozolni őket, majd hűvös és sötét helyen tartani egészen a következő tavaszig. Ja és a dobozra ráírni, hogy mi van benne:))

A nyár végére a magvadász szenvedélyem elérte a csúcspontját és elengedhetetlen szükségét éreztem, hogy egyenesen a holland királyi kertből szerezzek be néhány  olyan dolgot, amit itthon biztosan nem sikerülne. A hatalmas kert egyik félreeső részében éppen a kinézett zsákmányt cserkésztem be, igen ám csak ebben a kis félreesőnek hitt zugban rajtam kívül még egy jól szituált, tisztes hollandnak kinéző házaspár is tartózkodott. Na jó, gondoltam, várni azt tudok, kinézelődik magukat és tovább mennek. Én meg....De csak nem akartak továbbmenni, sőt egyre feltűnőbben arra vártak, hogy majd én fejezem be először a nézelődést és végre valahára továbbállok. Lehet, hogy idős házaspárnak álcázott biztonsági őrök, akik a vesémbe látnak??? Eltartott még egy darabig, míg mindhárman rájöttünk miben is sántikál a másik, majd nagy egyetértésben a felismeréstől megkönnyebbülve  mindenki előkapta az addig a zsebében szorongatott zsebkendőjét és gyors mozdulattal begyűjtötte a hőn áhított magokat. Részemről ciniákat: mini, közepes és nagy méretben és verbénát, magas növésű lila változatot. 

Magokat gyűjteni, ajándékozni vagy netán csereberélni gyönyörűség! És csak, hogy ellent mondjak a nagy maggyáraknak: csávázás nélkül is kikelt mindegyik és legjobb úton haladnak affelé, hogy gyönyörű palánták fejlődtek ki belőlük.

Két megbízható forrás nem csávázott magok beszerzésére:

http://www.biokiskert.hu/

Növénydiverzitás Központ Tápiószele

http://www.rcat.hu/

A következő bejegyzésemben a bio palánta nevelés fortélyairól írok majd, kövessetek a facebook-on is:

https://www.facebook.com/varosifarm

Nagy csodálója vagyok a közösségi kerteknek, már csak a koncepció és persze a tartalom miatt is: adott egy lelkes csapat, akik nekiállnak közösen kertészkedni és egy gazos, parlagon fekvő földdarabból viruló veteményest varázsolnak. Amit még szeretek bennük az a sokszínűség és a kreativitás, mindenki beleadja a saját lelkesedését, egyéniségét és ebből varázslatos dolog kerekedik ki.
Láttam már szabályos parcellákra felosztott közösségi kerteket, kiszuperált, de csodásan kifestett oldalú hordókba beköltöztetett növényeket, újrahasznosított anyagokból körbekerített, szabálytalan, bájosan eklektikus kisebb-nagyobb földdarabokat, raklap oldalú emelt ágyásokat és mindegyik remekül mutatott, szinte csalogatott minden arra járót, hogy gyertek kertészkedjetek velünk, mert ez jó dolog!!!!
Az én munkahelyemen hosszú évek óta négy szabályos, kör alakú, takarosan befüvesített földdarab mellett sétálok el, ami nap mint arra csábít, hogy gyerünk, csináljunk belőlük valami hasonló dolgot, egy jó kis konyhakertet. Egy munkahelyi közösségi kertet, amiben lehet együtt dolgozni, amiről lehet egy kávé mellett beszélgetni és ahonnan le lehet szedni az első paradicsomot vagy csemege kukoricát, közösen lehet örülni neki. És persze meg is lehet enni, amit megtermeltünk.

Mivel a közeli, legkedvesebb kollégáim évek óta szem-és fültanúi a konyhakert mániámnak, nem volt nehéz a körökről és az oda álmodott konyhakertről alkotott meggyőződésemet rájuk is átragasztani. "Na jó, legyen, csináljuk meg!" mondták még azok is, akiknek a mézontó fű nevének megjegyzése és felismerése hosszú évek fáradságos, ámde türelmes és kitartó tanári munkám elvitathatatlan gyümölcse:))

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elsöprő lelkesedést nagy tömegekre nem sikerült átragasztani, így a munkahelyi méretekhez képest egy maroknyi, de remek csapat látott neki ásó, kapa és néhány kertészkesztyű támogatásával a feladatnak.

Ha mondjuk egy egész kör 12/12-edből áll össze, akkor egy jó háromnegyed óra elteltével a 4/12-edes felásott terület elég jó részidőnek számít, ugye?

De aztán Judit szavaival növeltük a csapásszámot és két és háromnegyed óra múlva ott volt előttünk a gyönyörűen megmunkált, komposzttal átforgatott, szépen szintbe hozott és elgereblyézett, beültetésre váró kör terület (K=?).

Ja majd elfelejtettem, hogy ez idő alatt megépült egy komposztáló is, összegyűlt egy (újra hasznosított műanyag!)dobozban 21 nagy méretű, kövér, zöld (eredet igazolatlan) hernyó  és 11 darab fajtiszta, halvány vajszínű cserebogár pajor. És ezeket mind az én drága kollégáim szedegették össze, és sok szeretettel küldték el általam a tyúkjaimnak:) Persze nem mondták, de szerintem hétfőn muszáj lesz tojáskrémes bagettet szállítanom cserébe a reggelihez.

A mi közösségi kertünk látszólagos ellentmondásba keveredve az általam csodált, szabados elrendezésűekkel szemben előzetesen átgondolt, pontos tervek mentén épült, talán amiatt mert a nagyon szabályos kör alakok sugallták a kereteket. Az első kört három harmadra osztottam, a harmadokat lépőkövek választják majd el, megkönnyítve ezzel az öntözést és a kapálást. Ezek a tervek szerint Tibor lebontott kéményéből érkeznek, jelenleg várólistán vannak. A kört fűszernövények veszik körbe, olyanok, amelyek szeretik majd a meleget és a nyári napot: kakukkfüvek legelől, borsikafüvek, hátrébb menták, zsályák és levendulák, hogy a szemünket az alacsonyabb ponttól vezessék a magasabb pontok felé. Az egyik harmadba madársalátát, színes mangoldot és zöld hüvelyű bokorbabot vetettünk (megalapozva ez utóbbival a csülkös bablevest. Figyelem itt idézet következik (!) : "mert szép-szép az a sok saláta, de azért enni is kellene valamit". A másik harmadba került a pillangó kert: cínia, körömvirág, édeskömény, borágó, koriander, zsálya, sáfrányos szeklice, fűszerkömény és kapor alkotják az elvetett magkeverék gerincét. A harmadik részbe palántázni fogunk: alacsony termetű paradicsomot, leveles kelt és zellert, a bio kertészkedés szabályai szerint ezek a  növények jó szomszédok lesznek és segíteni fogják egymás növekedését.

Ezen a ponton döntött úgy a csapat este 6-kor derekak és fáradó ásóizmok hatására, hogy a második kör felásása a jövő hétre marad, ahová majd egy nyári almafa köré, amit szintén most ültetünk el, a legbelső sugárba csemege kukoricát, majd magas növekedésű fa paradicsomot, eléjük színes cukkinit, csillagtököt és uborkát ültetünk. A koncepció szerint felfelé a középpont felé vezetve a szemet. Reményeim szerint a kertünk nemcsak hasznos, de szép is lesz. Ezt a második ágyásunkat frissen ültetett bogyós sövény: josta és fekete ribizli veszi körül, drukkolunk nekik, hogy minél hamarabb szépen megerősödjenek:))
Amíg elkészül, addig is nyugodtan lehet tanulmányozni a tervünket:

És persze csatlakozni még egy remek kis csapathoz!

Álmaim (használt) üvegházát Kisgyőrben találtam meg, illetve a neten, de a szálak Kisgyőrbe vezettek. A heuréka élmény után azt is felfedeztem, hogy Kisgyőr sajnos nem Győr mellett fekszik:((, ahogyan az minden jóravaló magyar ember számára a nevéből következne. Csak zárójelben, szelíden javasolnám az efféle, rendkívül félrevezető földrajzi nevek betiltását, mint pl. Balaton az ország másik felén vagy Kisgyőr a Bükk-hegységben.

Mindegy az üvegház pont olyan volt, mint amiről álmodtam: ház alakú, fa, üveg és zöld színű, ráadásul még a mérete szerint is illett az én kertembe. Tehát nekem találták ki, a többi csupán logisztika kérdése.
Élénken emlékezve a tyúkudvar kialakítás-projektem minden elemére, tudtam, hogy az üvegház nem fog csak úgy varázsütésre a kertemben állani: tervezni, szervezni, csapatot toborozni és építkezni kell. Ez pedig mind az én erősségem. Az meg az isteni szerencséé, hogy remek barátaim vannak az ilyesféle tervek megvalósításához;)
Március elején indult is a projekt az első számú csapattal: kimérés, szintezés, lyukásás, betonkeverés és beöntés, mérés és szintezés újra, majd korrigálás (már amennyit még lehet:)).

Be kell vallanom, hogy az én eredeti elképzelésem az volt, hogy alácsúsztatunk hat darab járdalapot az üvegház alá, de erről a mélyépítés csínján-bínján és a fagyhatárokon felnevelkedett szakemberek gyorsan lebeszéltek. A magyar szabvány, köszönhetően az időjárásnak min. 80 cm mély beton.

Még szerencse, hogy nem az egyszerűbb megoldást választottuk: zsaluzzuk és betonozzunk körbe egy csíkot alapnak, hanem az ennél jóval ambiciózusabb hat darab, egyforma mély és egyforma magas, pontosan helymeghatározott, a föld felett hajszálpontosan 8 cm-re kiálló betontuskó elkészítését. Aki már csinált ilyet el tudja képzelni, hogy ez mennyire nem egyszerű feladat, aki pedig nem (pl. én, egészen mostanáig) annak hiába is magyaráznánk. De sebaj, két nap szakadatlan mérés, szintezés és betonozás után készen is állt a remekbe szabott üvegház alap, amire majd felfekszik az egész alkotmány.
Darabokban (az IKEA szótár szerint lapra szerelve) megérkezett az üvegház és egy, nem túl bőbeszédű leírás az összeszereléshez, ráadásul mindenféle matekpéldaszerű dolgok szerepeltek benne: 3,5X30=180 db (ami ugye matematikai lehetetlenség).

Talán ennek is köszönhető, hogy március 14-én a munkaszüneti nap előestéjén, záróra előtt fél órával éppen harmadannyi csavart és rengeteg felesleges szöget sikerült beszereznem mint ami kellett volna az összeállításhoz.

Március 15-én indult a projekt lelkesítőbb része: az összeszerelés. Nehézségek persze már a kezdetekkor adódtak: egyesek éppen erre az időszakra szerveztek maguknak bécsi, hosszú hétvégét, kettesek kijelentették, hogy rendben, a Forma 1 után kezdünk, és csupán a hármasok (velem együtt ketten) jelentek meg pontban 9-kor a munkavégzés helyszínén.
Többször megfigyeltem, hogy az ilyesfajta nagyobb léptékű, építéses dolgok első néhány órája csodálatos nyugalomban, mindenféle inproduktív szöszmötöléssel telik el: kávé ivás, hosszabbító keresés, csavarbehajtó akkumlátorának feltöltése (több óra!), szomszédok-barátok felhívása: nincs-e véletlenül nektek? típusú kérdésekkel. Sebaj, a nap ragyogón süt, a szombat délelőtt végtelennek tűnik és közben véget ért a Forma 1 is. Némi fejvakarás után az üvegház darabok fölött, (remélhetőleg jó) döntés születik arról is, hogy mi hova kerüljön.

Délután fél 3-ra éppen elkészültünk az összeszerelés úgy kettő-, optimistábbak szerint háromötödével, amikor az én drága férjem megjelent a színen és beszámolt arról, hogy a hidegfront viharos széllel és esővel most hagyta el Bécset, de lehet, hogy már az Alpok aljánál van.

Nagy csodálattal tölt el az az emberi teljesítmény, ami arra bizonyíték, hogy a megfelelő körülmények (szakadó hideg eső és az üvegtáblákat rángató viharos szél) hatására fele annyi idő alatt éppen kétszer annyi munka végezhető el.

Csakis így történhetett, hogy mindenki legnagyobb megelégedésére, éppen három perccel a teljes sötétség beállta előtt készen lett az üvegházam.

A brigádtagok a nap utolsó perceit már az üvegház viharmentes szinte melegnek tűnő belsejében élvezték ki:))

Legalábbis én ezt így gondolom, mivel annyira kifinomult hajszálpontos keveréke a friss zsenge fokhagyma és a zöld(vörös)hagyma ízének. Remélem, hogy aki már nyersen kóstolta, hasonlóképpen vélekedik:)

Örömmel jelentem, hogy a Mecsekben beköszöntött az idei medvehagyma szezon! Én, aki ott nőttem fel, máig emlékszem a heteken át tartó intenzív ám mégis kellemes fokhagyma illatra, ami mostantól kezdve majd március végéig, egészen az elvirágzásig, belengi az erdőket.
Egy darabig lelkesen konstatáltam, hogy az utóbbi években a medvehagyma és készítményei, mint annyi más dolog, szédületes ívű karriert kezdett befutni a termelői-, bio- és más egyéb piacokon. És ez a dolog egészen addig örvendetes volt, amíg a medvehagyma kis-közép- és nagykereskedelem miatt, lassan már be nem tiltották a gyűjtését szinte mindenhol, valljuk be, teljes joggal, féltve a élőhelyeket a túlzott szedéstől. 

A dolog kísértetiesen hasonlít a hóvirág őrülethez, nálunk például gimnáziumban a fiúk még, ugyan szelíd rábeszélésre, de saját szedésű hóvirág csokrokkal leptek meg bennünket a nőnapon. Ha jól tudom, ma már nem lenne elég az osztálypénz a büntetés kifizetésére, ha egyesek hasonlóval próbálkoznának. Kár, hogy a mértéktelen hóvirágszüretnek ez lett az eredménye:((
Lassan, de biztosan erre a sorsra jut a medvehagyma is, köszönhetően a már mindenhol hegyekben álló medvehagyma készítményeknek: sózottnak, pesztónak, olajnak, lekvárnak, fűszervajnak, tinktúrának, ecetnek, pogácsának és ki tudja még, mi mindennek.

Lehet, hogy nem leszek túl népszerű ezzel a véleményemmel, de én a medvehagyma varázsát elsősorban éppen a frissességében látom. Nézzünk magunkba (vagy a hűtőnkbe), hány félig elhasznált medvehagyma készítmény sorakozik benne, amit a kezdeti lelkesedés után, mondjuk augusztusban már eszünkbe sem jut felhasználni. Hány zacskó fagyasztott van a mélyhűtőnkben, amit tavaly tettünk el, hogy milyen jó lesz ez majd, és a következő hűtőleolvasztásnál vélhetően meg fogunk szabadulni tőle.
Szerintem, ha mindenki betartana néhány szabályt és elsősorban önmértékletességet, akkor valószínűleg továbbra is juthatna az erdei kiránduláson két-három csokor saját szedésű hagymacsoda a rajongóknak.

Szóval az én szabályaim medvehagyma ügyben:

• Frissen a legjobb, (két-három nap múlva fonnyadtan már senkinek sem kell) tehát csak annyit szedjünk, amennyit biztosan megeszünk! Nem beszélve arról, hogy az így-úgy eltett/hőkezelt változatok, éppen azokat a hatóanyagokat ölik ki belőlük, amik miatt a növény értékes.
• A varázsa éppen ebben rejlik: a hosszú téli barnaság után az első friss ehető zöld növény, de utána annyi más jön még, felesleges tehát hosszú időre bespájzolni belőle!
• Ha szedjük, vigyázzunk a tövekre, de húzzuk ki hagymástul, egy-egy csoportból néhány levelet szedjünk!
• Ne akarjuk hazatelepíteni a kész növényt, kicsi az esélye, hogy a kertünkben jól fogja magát érezni és életben marad. Sokkal egészségesebb egy tavaszi kirándulás alkalmával újból felkeresni az erdei lelőhelyet.
• Ha mégis szeretnénk saját ültetvényt, akkor magról vessük el! Lehet magot fogni az elvirágzott növényekről vagy venni is. Ha tényleg szereti a kertünket, akkor néhány éven belül elszaporodik majd.

végre elkezdődött az idei kerti szezon:)) Persze azt nem javaslom, hogy rögtön a levél gereblyézésnek és égetésnek(??!!) ugorjuk neki, mert a tél még megtréfálhat bennünket, hagyjuk csak meg a meleg takarót a bogaraknak és a zsenge zöld hajtásoknak még egy ideig, amíg biztosak nem leszünk benne, hogy már nem jöhet vissza a kemény fagyos hideg.

Viszont ami tény, hogy nyertünk egy hónapot, tehát el lehet kezdeni kísérletezést a korán vethető magokkal.
Ha valaki az ősszel túl esett az ásáson és a talaj előkészítésen, akkor most csak formába kell hozni egy könnyű kis face lifting-gel az ágyásait (ha nem, nos akkor kezdődik a tavaszi zsírégetés!). Én már elvetettem 5 sor korai borsót a múlt hétvégén, ha mégis kifagy, akkor bőven lesz még időm utánavetni, de ha nem, akkor húsvétra a sonka mellé borsófőzeléket eszünk:)

A hagymafélék kifejezetten szeretik a hideget, nyugodtan dugdossunk belőlük, amennyit csak lehet, ha még ősszel ezt nem tettük meg. Az sem baj, ha sűrűbben dugdossuk el őket, így egy részét lelkiismeret furdalás nélkül kihúzkodhatjuk majd zöldhagymának (libazsíros kenyérrel:))

Tavaly azt is gondosan kipróbáltam, hogy mennyire nem emlékszem egy-két hét múlva, hogy mit hova vetettem, így az idén szigorúan adminisztrálok. A segédeszközeim: jelölő táblák+ alkoholos filc, sőt a vetési dátumot is felírom, hogy lássam minek mennyi idő kellett a felnövéshez.

Éppen ma szedtem fel a télre földben hagyott csicsókát, a kisebb gumókat újra vettetem, hogy szép erős tövek legyenek és persze jó termés az idén is. Ha sokáig benne hagyjuk a földben és nem újítjuk meg őket, akkor inkább vágott virág, mint konyha gyöngye lesz belőlük. Ajándékozni is fogok belőle a barátaimnak, mivel van bőven belőle, akiket sikerült meggyőznöm arról, hogy a csicsóka igenis finom, csak ne akarjuk a krumplihoz hasonlítani.

Amivel még érdemes kísérletezni, azok a korai leveles saláták. Ha ilyen marad az idő nemsokára friss salátát szedhet mindenki a vasárnapi ebédhez. Én rukkolát, madársalátát római salátát és spenótot vetettem (bébi spenót+spenót tükör tojással a tyúkok kegyelméből).

(Na jó, ez még az őszi vetés:)))

Pénteken érkezett egy új jövevény is Tápiószeléről, még pedig
a tyúkhúr egyik spéci fajtája. Aki kissé sajnálkozva azt gondolja, hogy a jóasszonynak elment az esze, annyi a tyúkhúr egy rendes kertben, hogy ki sem lehet irtani, nemhogy direkt vetni még belőle. Szóval én egyrészt kíváncsi vagyok, hogy a génbankból kapott fajta miben különbözik az én őshonos udvari csomóimtól, másrészt ne feledkezzünk meg róla, hogy a tyúkhúrt is szedhetjük a salátába, nem utolsó sorban pedig nem véletlenül hívják tyúkhúrnak. Ha megjelenek a kertben és a tyúkjaim felfigyelnek a gazoló mozdulataimra, egymás letaposva gyülekeznek azonnal egy kis tyúkhúr csemegéért.

A friss piros hónapos retek is fantasztikus ajándéka a kora tavaszi kertnek, ellentétben a szupermarketekben kapható kívülről óriás, belül szivacsos típussal én a kicsi, ropogósokat szeretem, ezeket pedig még a nagy meleg előtt lehet produkálni (leveleik pedig salátába vagy a tyúkoknál a top 10-ből a második helyen).

Szeretem, ahogyan egyik napról a másikra egyre több és több növény kap erőre a kora tavaszi napon. A tavaly betelepített csalánom máris hihetetlen intenzítással indult el meghódítani a kertet. Van egy régebbi bevándorlóm is, aki mára már a fél előkertet birtokolja a bokrok alatt:: a vérehulló fecskefű, szerencsére nem sértődik meg, ha időnként visszatessékelem a helyére.

Meglepően sok olyan növény van, aminek a csírázáshoz kifejezetten szüksége van a hidegre. A saját magam által fogott magokból még ősszel elvetettem a kamillát és íme máris zölden virítanak a kis növénykék a fűszerkertem szélén.

Ha van száraz helyünk, érdemes egyébként a vetőmagokat inkább kint a hidegben tárolni, mint bent a meleg szobában.

Szóval az én javaslatom: mozgassuk csak meg a kertész izmokat (és derekakat) bátran, ha már ilyen tél sikeredett, hátha egy hónap múlva már frissen szedhetjük a kertből az első zöldségeket!!!

Az elmúlt ősz aztán igazán megmutatta, hogy milyen gazdagon teremhetnek a vadon élő bogyósok. Még amúgy a botanikai élményekre nem túl fogékony családom tagjainak is feltűntek a hamvasan fénylő, kék bogyókkal telehintett ágak az országút mentén, hirtelen támadt érdeklődésüknek "Anya ezek meg milyen bokrok?" kérdéssel adva hangot. S a kökény kékje mellett, mindenütt ott virítottak a galagonya és a csipkerózsa piros termései is.

 Mégis számomra valami titoktatos, megmagyarázhatatlan okból még mindig hódít a divat, hogy ha valahol kerítés készül, akkor azt azonnal egy pompázatos tujasorral koronázza meg a büszke tulajdonosa. Pedig a változatos, szép, gyorsan növekvő, ráadásul ehető megoldás mindenkitől csak egy kar- na jó meglehet, hogy néhány lábnyújtásnyira van. Miért ne lehetne a kerítés menti sövényeket a vadon olyan vidáman burjánzó, kicsattanó egészségnek örvendő bogyósokból telepíteni, amikor ráadásul a tujákat állandóan öntözni, betegségektől, fúvó széltől óvni-védeni kell.

 Figyeljük csak meg az elhagyott birka legelőket, útszéleket! Milyen gyorsan veszik birtokba ezeket a területeket a bodza, a galagonya, a szeder, kökény és csipkerózsa bokrok. Az otthoni kerítésünk mellé, ha ezekből telepítünk sövényt, akkor kora tavasszal csodásan tündöklő, mégis ízléses virágdísszel, később pedig ehető termésekkel hálálják meg a bizalmunkat ezek a növények. Legkorábban az édes som sárga, majd a kökény hófehér virágaiban gyönyörködhetünk, a fagyok elmúltával aztán finom rózsaszínben fog virítani a csipkerózsa, fehérben a galagonya és a szeder. Amikor a bodza virágba borul az már annak a biztos jele, hogy a befőzési szezon megkezdődött, elő lehet venni a fazekakat és készíteni az isteni bodza szörpöt. Van még olyan a bogyós bokraink között bőséggel, amelyik nemcsak ősszel örvendeztet meg bennünket adományaival, hanem már ennél jóval korábban is. Gyűjteni lehet például a galagonya virágos hajtásvégét, megszárítva teája szívpanaszokra kitűnő, ha pedig érni kezd a szeder és a bodza vagy az édes som, indulhat a házi gasztroprojekt: a lekvár, dzsem és zselé készítés.

Aki ragaszkodik bizonyos gyümölcs méretekhez és kényelemhez, aprócska trükkökkel becsaphatja a természetet. Ha nem szeretnénk túl sok szúrós tüskét magunk körül, lehet például a szeder vad változatát a nemesített, nagyobb termésű, tüske nélküli változattal helyettesíteni vagy akár néhány piros vagy fekete ribizli bokrot is belecsempészni a sövényünkbe. A legtöbb vadon termő bogyósnak létezik ugyan nemesített változata, de én azt javaslom, hogy óvatosan bánjunk velük, mert bár a termése sokszor kisebb a vadon élőkének, de az ízük sokkal koncentráltabb, aromásabb és a növények is ellenállóbbak mint a felturbózott rokonaik:)

Szép keretet adhatnak a kertünknek mogyoró bokrok, ha erőteljesebb növekedésű, magasabb sövényre vágyunk. Először a jó szomszédi viszony védelme miatt kezdtem otthon mogyoró-sövény telepítésbe, bízva a gyors növekedésükben és abban, hogy elég hatékonyak lesznek a kerítésünknél magasabbra tévedt focilabdák felfogásában. Mára már szoborszerű ágaikkal, nyáron kerek zöld leveleikkel nem csak hatékony, de mutatós falat alkotnak végig a kerítésünk mellett.

 Ismerek még egy titkos biofegyvert a homoktövist, amit szintén beültethetünk a leendő sövényünkbe. Csodás színű narancssárga bogyója, ha egyszer kiimádkoztuk a tövisek közül, rengeteg C vitamint, E-vitamint és más hasznos anyagot tartalmaz. Száríthatjuk, fagyaszthatjuk, lének, likőrnek:) is felhasználhatjuk. A telepítésnél két dologra figyeljünk oda: nem véletlenül HOMOKtövis, tehát amit szeret, az a homokos talaj és figyeljünk arra is, hogy porzós(fiú) és termős(lány) növényt is telepítsünk, különben hiába várjuk a narancssárga végeredményt.

Ha beültettük a sövényünket gyakorlatilag nincsen túl sok dolgunk vele, hiszen a sokat megélt mezőlakók jól bírják a nyári meleget, a szelet vagy a hideget. Legfeljebb ha már túlságosan is otthon érzik magukat, kell megmutatnunk nekik, hogy kis is a háznál a gazda és egy kissé visszanyesegetni a túlzott növekedésnek indult ágaikat. Időnként meg is újíthatjuk bokrainkat a bővebb termés reményében, azaz ajánlott kivágni az öregebb ágakat, teret engedve így az újabbak növekedéséhez. A bogyós sövényünk hamarosan nagyszerű lakóhelye lesz madarak seregeinek és hamarosan arra leszünk figyelmesek, hogy ezek a kis jövevények intenzíven besegítenek sövényünk növényeinek szaporításában, itt is, ott is bogyók magjait pottyantva el kedvenc tollászkodó helyeik körül:)

Ha elég bátorságot gyűjtünk egy kis kísérletezéshez, akkor kis dugványokkal lephetjük meg barátainkat és őket is rábeszélhetjük arra, hogy kiszáradó tujáikat cseréljék le egy jó kis bogyós sövényre! Érdemes!