Ernő, teljes nevén Ernő, Urmell: ékszerteknős. Jelenlegi lakhelye: a kerti tavunk, foglalkozását tekintve: aranyhal-túlszaporodás meggátló. Azaz csak az lenne, ha a róla leírtak szerint (Ékszerteknős c. szakkönyv) valóban ragadozó lenne és ragadozná a kerti tavamban igencsak túlszaporodott aranyhal nemzedékeket.
Mindig is szerettem volna teknőst tartani. Amikor férjez mentem és saját lakásom (lakásunk lett) azt gondoltam, hogy a felnőtt életben rejlő egyik legnagyszerűbb perspektíva, hogy az ember szabadon eldöntheti, a szüleivel évekig folytatott végeláthatatlan és reménytelen szócsaták helyett, hogy milyen állatot(állatokat:) szeretne tartani maga körül. Ennek örömére egy havas karácsonyi napon be is szereztem egy lágyhéjú teknőst (aki nem ismeri ez az a kis édes, formás, csini hosszúorrú típus) a hozzátartozó kővel, akváriummal, vízmelegítővel és mindezt hazaszállítottam a kabátom alatt. Ez volt az a pillanat, amikor meg kellett tanulnom, hogy immáron a férjemmel kell egyezkednem arról, hogy milyen állatot is költözködhet be közös hajlékunkba. Na most az derült még ki, hogy életem párja a teknőst, a hüllőket, a békákat, a halakat stb. stb. stb. kivételesen pont utálja és nem szeretne vele egy fedél alatt lakni. Így aztán szegény lágyhéjú teknős még zárás előtt visszaköltözött teljes felszereléssel a kisállat kereskedésbe:((
Az évek során azonban megtanultam, hogy a hirtelen "késztényekeléállítós"-taktika helyett, a türelmes, ámde kitartót kell választani. Néha egy kis elejtett spontán megjegyzés a teknősök nagyszerűségéről, majd arról a fantasztikus élményekben gazdag környezet előnyeiről, ha a gyerekek állatoktól körülvéve nőhetnek fel....
Az én (és a teknős) időm igazán akkor jött el, amikor évekkel később második kerti tavunkban erőteljes túlszaporodásnak indultak az aranyhalak és egy-két év elteltével tisztán látszott, hogy csak sokasodni és sokasodni fognak. Néhányszor szerényen megjegyeztem, hogy szerintem egy teknős csodálatos megoldása lehetne a problémának, úszkálgatna, napozgatna és néha-néha óvatosan megenne egy-két halat vagy legalábbis a kicsiket, így nem bővülne úgy évi 40-50 darabbal az amúgy is népes halpopulációnk. Végül nyerésre kezdett állni a dolog, azzal a nyugtalanító problémával, hogy oké, de mi lesz vele télen? Egy gyors fejszámolással meggyőztem a családom, hogy a teknős min. a fele időt kint tölti az évben és csak az igazán hideg hónapokra kell beköltöztetnünk egy kellemes kis akváriumba. Az első év így is telt, nyáron kint, ősszel beköltözött a teknős az infra lámpás, kevés vízzel ellátott, napozóköves kuckójába. (Augusztus végétől a férjem, aki állítólag utálja a teknősöket naponta kérdezgette: Nem kellene már bevinnünk Ernőt? Nehogy vmi baja legyen!) Meg kell mondanom, hogy alig vártam a téli időszak végét, mert az édes kis teknős a félig megevett haldarabok, a vízben ázó méretes, fekete, szétázott teknősbogyóval tarkított akváriuma közepén, mindezt meleg vízben: heti tisztítási tortúrát igényelt. Ez nem egy nagyon hosszú macera, éppen csak annyi, hogy az ember agyán átfut: biztosan ezt akarta-e? De közben Urmellke már kézből ette a halat:)
Áprilisban Ernő Urmell végre visszaköltözött a kerti tóba, hatalmasat nőtt és már igazán elvárható volt tőle, hogy finoman, de elkezdi irtani a halakat. Több héten át vártuk az eredményt, de be kellett látnunk, hogy a szakirodalomban leírtakkal ellentétben az ékszerteknős nem eszik halat, az egyetlen esemény, amikor a halak egy kicsit zavarják, 
amikor neki kell elennie előlük a haleledelt, ezen felül igazán életre szóló barátságot ápol
velük és békésen lebeg közöttük a vízen. Ráadásul szerintem az ékszerteknős vega: a haleledelen kívül növényeket eszik kedvence pl. a hínár.
Még valamire rá kellett döbbennünk szintén a szakirodalomban leírtak alapján (bár ki tudja?), hogy Ernő valójában nő. Ugyanis a könyv azt írja, hogy minden nagyon-nagyon sokadik nőstényre jut egy-egy hím, amit a tenyésztők rögtön ki is pécéznek maguknak a tenyésztéshez, miért pont nekünk lenne akkor egy hím nemű teknősünk? Logikus tehát, hogy ő egy nő.
Így telt el a nyár és jött a következő ősz, amikor tisztán éreztem, hogy nem szeretném újra a féléves akvárium pucolásos tortúrát, nem beszélve arról, hogy Ernőnek is sokkot okozott, amikor a kerti tó végtelenje után hirtelen egy méterXméteres akváriumban találta magát. Megint jött a szakirodalom: áttelel, nem telel át, áttelel: ha elég nagy (az mekkora?), áttelel, ha dobozba tesszük, miután a bélrendszerét kiürítette, hibernálja magát, nem túl hideg és nem túl meleg helyen....
Na jó, Ernő mintegy véletlenül kint felejtődött a télre a kerti tóban. Közeli barátaim novembertől márciusig kedvesen csak Teknősgyilkos-nak hívtak és hetente min. egyszer spontán megjegyezték, vajon mi lehet szegény kis Ernővel? Vagy: ha véletlenül a páncélja mégis előkerülne, akkor mit gondolok, hogy egy hamutartót készíthetnénk-e belőle?
Aztán eljött április 2-a és Ernő megjelent a tóparton:))) Ott állt és napozott. Amikor napozik a következő módon csinálja: kinyújtja a nyakát és a fejét előretolja, amennyire csak tudja. Ha elől a jobb, akkor hátul a bal lábára áll rá, és az ellenkező oldali két másikat szintén kinyújtja előre, majd időnként ezt a pózt cserélgeti. Persze csak, ha azt hiszi, hogy senki sem látja.
Ez már több éve így van, Ernő ősszel, amikor a víz is tartósan tizenegynéhány fokosra hűl, eltűnik és április 2-án előjön. Egyébként nem a tó alján telel át, biztos vagyok benne, hogy kimászik és valahol a közelben beássa magát a földbe.
Hát ennyi a sztori jelenleg Ernőről, a következőkben írok egy kicsit a tóépítésben és fenntartásban szerzett tapasztalataimról, hátha vkinek hasznos lesz, aki éppen tavat szeretne (persze egy teknőssel:)) Figyelem: az őshonos mocsári teknős védett, őket nem szabad saját tóba telepíteni!!!
