Foglalkoztatott már egy ideje ez a téma, de minél hosszabban gondolkodtam el azon, hogy milyen is egy gyerekbarát kert, annál erősebbé vált az érzés bennem, hogy ugyanolyan fontos ennek a dolognak a másik oldala: mitől lesz kertbaráttá egy gyerek?
Ha elfogadjuk, hogy két két dolog összefügg egymással, akkor azt is könnyű belátnunk, hogy ez nem egy készen kapható termék, hanem egy közös tanulási folyamat. A szó legjobb értelmében.
Szerintem mind ismerjük mi szülők az érzést, hogy csak ülünk és nem értjük miért van az, hogy a gyerekünk az ajándékot kibontva a „lényegre” rá sem hederít. De a dobozból és a csomagoló papírból órák óta házikót vagy éppenséggel egy űrhajót épít magának és boldogan játszik vele.
Ilyen dolog a gyerekbarát kert is! Ha mi szülők egy mindentől megóvó, gyerekbarát szuperkertet varázsolunk a gyermekünk köré akkor elveszítjük a lényeget, a megismerést, a közös munka örömét, a sikerélményt és az ezzel kapcsolatos szép emlékeket.
Menjünk végig akkor most ezen az úton lépésről lépésre és nézzük meg, milyen módon lesz kertbaráttá egy gyerek és hogyan lesz közös erővel gyerekbaráttá a kertünk!
1. lépés
Ismertessük vagy ismerjük meg közösen a gyerekekkel a kertünk növényeit, állatait és a körülöttünk lévő természetet!
Minden szülő meglepődve tapasztalja azt is, hogy egészen kicsi korban milyen fogékonyak a gyerekek szinte bármi vagy bárki nevének a megtanulására. Ráadásul szórakozásnak veszik ezt, nem pedig idegőrlő magolásnak. Sosem fejeltem el a meglepetésem, amikor a nagyobbik fiam az első ovis hete után az autó hátsó ülésén ülve egyszercsak elkezdte felsorolni a 30 fős csoportjából minden gyerek és az édesanyjuk nevét, ovis jelét és mindezt ABC-s sorrendben. De vannak a dinoszaurusz szakértő csodagyerekek is, akik az összes dínó latin nevét fújják kívülről.
Miért ne lehetne ez így a növényekkel is?
Amit ismerünk/felismerünk, arra jobban odafigyelünk a későbbiekben is az életünk során. Fontos, hogy a gyerekeink ismerjék a körülöttük élő fák, virágok, bokrok, kerti növények, rovarok, békák, kígyók, madarak, azaz minden élőlény nevét. Ezt már egészen kicsi korban el lehet kezdeni! Mutassuk meg nekik egy kiránduláson, hogy mik azok a jelek amik alapján például meg lehet különböztetni a fákat egymástól: a törzsük színe, érdekes mintázata, a levelük széle vagy az őszi színe. Hajoljunk le a virágokhoz és próbáljuk kitalálni, hogy mi lehet a nevük vagy hogy hányféle lepkét, rovart és madarat ismerünk fel a kertünkben.
Akkor sincs nagy baj, ha mi magunk sem vagyunk igazán jók természetismeretben. Most már rengeteg internetes oldal, facebook csoport, növényfelismerő app. és nem utolsó sorban növény és állathatározó könyv(!) is létezik.
Még egy fontos dolog! Ha valamiben nem vagyunk biztosak, sose mondjuk azt a gyereknek, hogy mittudomén vagy hogy nem érdekes. Fényképezzük le és válaszoljuk neki inkább azt, hogy sajnos nem tudom én sem, de majd otthon együtt megnézzük és tegyük is meg! Így lesznek pillanatok alatt mini botanikussá később pedig felnőtt környezetszeretőkké és ismerővé a gyerekeink.
- lépés
Irány a kert! Vonjuk be őket a kerti munkába
Ez a dolog kicsi és nagyobb gyerekekkel egyaránt működik. Tény, hogy lassabban megy és körülményesebb kisgyerekkel kertészkedni, de ha ezt az érzést leküzdjük és felosztjuk az időnket, közös kertészkedésre és olyan időszakra, amikor gyerek nélkül kertészkedünk vagy ha sikerül megértetni vele, hogy lehet olyan is, amikor ő játszik egyedül és mi is dolgozunk, akkor a két légy egycsapásra elv érvényesül: lesznek közös emlékek és élményeink s emellett szinte észrevétlenül magába szív olyan dolgokat, amiket csak úgy mellékesen lát majd tőlünk.
A kamasz gyerek egy másik dió, sokkal keményebb. Ha normálisan működik, általában utál mindent ami szülős-közös-kertezős. Főleg, ha elkövetjük azt a hibát, hogy vele csináltatunk mindent, ami segítség ugyan nekünk de unalmas a végtelenségig (neki kb. tízszeresen!) Tudok sorolni néhányat mint a borsószedés és tisztítás, az összes paprika palánta megöntözése, a krumplibogár szedése kézzel egyenként a bio krumpliról vagy a gazolás.
Próbáljuk meg bevonni a kreatív munkába is őket és hozzunk közös döntéseket! Tervezzünk együtt, vásároljunk együtt magokat, palántákat, mondjuk el hogy mit miért és ha hibázunk, hibázzunk együtt, az is tanulságos lesz!
Ha egy gyerek azzal áll elő, hogy szeretne egy saját kertet vagy ágyást, sose mondjuk neki azt, hogy: úgyse fogod gondozni, aztán majd rám marad az is. Igen ez nagy valószínűséggel így lesz, hiszen ezért gyerek, de maga az ötlet és az elhatározás nagyon is támogatandó!!! Később pedig, ha csökkent a lelkesedés, segítsünk be neki vagy észrevétlenül szüntessük meg a kiskertet, ha nem tudunk már mit kezdeni vele.
Így utólag már teljesen normálisnak látom azt a kamaszkori viselkedést is, hogy míg anyukámnak utáltam a kertben segíteni és persze olyan arccal csináltam, hogy abból mindig összeveszés lett, a szomszéd néninek boldogan hordtam a vizet a paprikájára egy egész délutánon keresztül.
- lépés
Engedjük, hogy a gyerekek használjanak felnőtt szerszámokat is!
Ezt a dolgot lehet, hogy elfelejtettem volna, ha nem látom a múlt nyáron magam is, hogy az öcsém négy éves iker fiai, mekkora lelkesedéssel csatlakoznak azonnal, ha bármilyen munkát valamilyen szerszámmal kell végezni. Azonnal jön az énis, énis!!! Legyen szó kiság lefűrészeléséről, ásásról, talicskázásról, metszőolló használatról, kalapálásról vagy kapálásról. Annyira bennünk van már, hogy felszisszenjünk, ha egy gyerek ilyen szerszámot fog a kezébe, hogy az első reakcióm nekem is az volt, amikor láttam, hogy Máté az egyik iker a legnagyobb meggyőződéssel fogja meg a fűrészt, hogy jézusom biztosan elvágja majd az ujját!
De lenyeltem és boldog vagyok, hogy sikerült, mert a következő pillanatban az öcsém teljes nyugalommal, csak annyit mondott neki: „ Figyelj Máté így tartsd a jobb kezeddel, a balt pedig tedd át oda!”
És nem lett semmi baj! A gyerek próbálkozott néhányszor, majd szó nélkül visszaadta és az apja befejezte a fűrészelést.
Szerintem ez valahogy így zajlott régen is: a nagyapa vagy az apa simán engedte, hogy a gyerek elkezdje használni a szerszámait, megmutatta a fogásokat és a kisgyerek észrevétlenül megtanulta és egyre ügyesedett. Biztosan elvágta az ujját is egyszer-kétszer, ezt nem vitatom.
A műanyag gyerekásók, gyerekkapák, gyerekgereblyék világában viszont, amik legjobb esetben a puha homok átforgatására valók (tisztelet a jobb minőségnek és a kivételnek!) azt érjük csak el, hogy sem a szerszámhasználatot nem tanulja meg csemeténk, és túlságosan nagy sikerélménye sem lesz, mert a kemény kerti földdel a játék szerszámok nem tudnak mi kezdeni.
Szóval mindent a helyén! A kislapát a homokozóban, a komoly munkánál pedig hagyjuk, hogy csemeténk kipróbálja a szerszámokat, de legyünk ott, mindig mellette, bátorítsuk és segítsünk neki!
- lépés
Esetleges veszélyforrások a kertben
Vannak persze olyan dolgok, amiket érdemes meggondolni és későbbre halasztani, ha nagyon kicsi a gyerekünk. Az egyik legelső ilyen dolog a kerti tó. Magyarországon a fagy és a téli hideg miatt, egy jó kerti tó minimális mélysége 100-120 cm, ráadásul minél nagyobb vízfelület annál jobb. Biztos veszélyforrás egy egyedül kószáló kicsi gyereknek.
A víz jelenléte izgalmassá varázsol minden kertet, de érdemes várni a kerti tó építéssel addig, amíg a gyerekünkkel meg tudjuk értetni, mire kell vigyázni és hogyan kell viselkedni egy tó körül.
Nem kimondottan veszélyforrás, de örök dilemma kertészkedő nagyszülőknek, hogy mi történik, ha az unoka összetapossa a gyönyörűen gereblyézett ágyásokat, kert utat vagy hirtelen szeszélyből letépkedi a legszebb rózsák fejét. Ebben az esetben mindenkinek igaza van, a gyereknek, ha mondjuk unatkozik vagy fuldoklik a ne csináld ezt, ne lépj oda szabályok között. És persze a nagyszülőnek is, ha a két szemefénye közül az egyik rongálni kezdi a másikat. Mi szülők ilyenkor ugyebár a mérleg nyelve vagyunk, nyilvánvaló, hogy vannak szabályok, amiket tiszteletben kell tartani és jó, ha van a nagymamánál is egy olyan sarok, mondjuk egy homokozónak, ahol a gyerek viszont tényleg gyerek lehet.
Mérgező növények jelenléte okozhat gondot még a kertben, bár úgy emlékszem, hogy viszonylag rövid időszak az, amíg a gyerek mindent kérdezés nélkül a szájába vesz. Nyilvánvalóan vannak olyan növények, amiket ideig-óráig érdemes elkerülni, ha ilyentől tartunk. Ezek közül talán a legnépszerűbbek: a tiszafa (Taxus Baccata) piros bogyói, a gyűszűvirágok a kertben vagy az angyaltrombita a teraszon.
Meg kell mondjam, hogy én a hosszútávban hiszek: meg kell tanítani, hogy mi ehető és mi nem! És ezzel akkor vissza is kanyarodtunk történetünk első lépéséhez!!:))))
Képek forrása: Hoffmann Balázs
