A kerti tó építésének ötlete úgy jött, mint a többi: kutya, teknős, tyúkok (remélhetőleg:)). Feküdtem az ágyamban hajnalban, jött az isteni szikra és hirtelen elkezdtem érezni, hogy egy kerti tó nélküli kert az teljesen értelmetlen és élvezhetetlen. Ezután következett aminek következnie kellett: az információszerzés és a meggyőzés időszaka. Rengeteg kerti tavas honlapot, szakkönyvet olvastam el, amelyek csak erősítették bennem, hogy a kerti tó az olyan mint egy különleges ékszer. Sokba kerül, ámde ha egyszer vki magáénak mondhat egyet, az maga a gyönyör:))
A meggyőzéses szakaszban néhány kerti tó építéssel foglalkozó, már a címlapon is nagybetűkkel ezt hirdető szakkönyvet a lakás megfelelő pontjain amúgy véletlenszerűen kint felejtettem. Hasztalanul:((
Néhányszor spontán szóban is megemlítettem valamely kellemes kerti tevékenység közben (pl. esti kertnézegetéssel összekapcsolt csendes merengés), hogy mennyire kellene ide egy kerti tó. Majd amikor már éreztem, hogy a dolog nem reménytelen, egy kellemes tavaszi vasárnapon ástam egy lyukacskát az udvarunk tónak kinézett pontján. Nincs is szebb családi foglalatosság, majd ha közösen ássuk ki a továbbiakat….
Azóta már több mint öt év telt el, és immár a második tavunkat élvezzük a kertben. A kettőt nem egymás mellett, hanem egymást követően kell elképzelni. Ugyanis az egyik legnagyobb tanulság számomra, hogy amekkora tavat első nekifutásra építeni szeretnénk az udvarunkba, azt nyugodtan szorozzuk meg min. kettővel!! Az egyik legnagyobb igazság a tóépítésben: minél nagyobb és mélyebb (min. 0,80-1,20 m között), annál könnyebb bánni vele, hosszabb távon annál szebb lesz és jobban érzik magukat benne a halak, békák, növények, amiket beletelepítünk. Az első tavam elérte ugyan a kívánatos mélységet, de nem volt elég nagy, sem az udvar méreteihez képest, sem pedig a későbbi vízinövény-kísértések szempontjából.
Amikor belevágtam sokat vívódtam a tómeder alapanyag kérdésen is. Nagy a kísértés, hogy az ember, ha azonnal még vasárnap délutánra szeretne egy tavat, megvegye a barkács áruházakban kapható, első útjába akadó kis tószerű medencét fekete műanyagból. A színével nem is lenne baj, mert minél inkább beleolvad a környezetébe, annál jobban mutat majd, meg egyébként is belepik az algák és moszatok, de a kocsival is hazaszállítható méretűek reménytelenül kicsik. Úgy viselkednek, mint a teraszon kint felejtett víz a lavórban, a meleg nyári napon pillanatok alatt elviselhetetlen hőmérsékletűre melegszenek fel, amelyet csak a fonalas zöld moszatok értékelnek annyira, hogy be is szövik pillanatok alatt az egészet, elveszik az oxigént a többi élőlény elől és kis idő elteltével alatt büdös kis pocsolyává varázsolják a mi kis tavacskánkat. Néhány elkeseredett ki mindent belőle, kimossuk, visszabele, drukkolunk a növények, hogy végre terjeszkedjenek, próbálkozás után, kezdődik minden előlről, mert egyszerűen nem elég nagy a víztömeg.
Én ennél azért egy nagyobb tóval kezdtem, amit végül is egy minimarkoló ásott ki (a fizika életben néha meglepő tud lenni, a földkupacot elnézve tisztán látszott kb. 12-15 m3 földet a mi kis családunk nem tudott/akart volna kiásni:), amit tófóliával béleltem ki, betartva a megfelelő használati utasítást, alábéleléssel, meleg időben, amikor az anyag megpuhul és jól lehet formázni. Az egyik nagy hiba, amit az első tónál szintén könnyen el lehet követni, ha az ember türelmetlen és hamar levágja a kilógó széleket, ugyanis amikor feltöltjük a tavat plussz beletesszük az aljára a kavicsokat, köveket és a talajt, döbbenetes módon visszahúzódik az addig messze kilógó fólia a. Legyünk tehát türelmesek és csak a legislegvégén vágjuk le, ha egyáltalán le kell, és nem tudjuk másképp eltűntetni.
A tavat, ha kész a borítása, tulajdonképpen alulról felfelé építjük. Beletesszük az alját borító köveket, ez alá a talajt. Semmiképpen nem szabad tápanyagdús feketeföldet tenni bele, de tapasztalatom szerint minimális mennyiségű homokos talajt érdemes, mert ebbe jól bele lehet ültetni a legmélyebbre gyökerező tavirózsákat vagy a sárga vizitököt. Beültetjük a növényeket, majd beborítjuk kavicsokkal az egészet (szerezzünk be jó sok folyami kavicsot), ez segít a feltöltésnél is, nem hagyja, hogy a talaj teljesen felkeveredjen ill. a későbbiekben, ha halakat is telepítünk, ugyanezt csinálja, a halak állandó mozgásukkal nem tudják felkeverni és ezáltal zavarossá tenni a vizet. Ha az alja kész, óvatosan elkezdjük feltölteni, ne keseredjünk el, ha a kavicsok ellenére először borzasztóan néz ki az egész (arra hasonlít a legjobban, amikor a lavórban lemossuk a kirándulás után nyakig sáros bakancsainkat), másnapra gyönyörűen le fog ülepedni. Addig töltjük, amíg el nem jutunk a következő szinthez vagy teraszhoz, amit szintén a szakkönyvekben leírtak szerint a tómeder oldalában alakítottunk ki.
A tóban élő növényeknek alapvetően öt fő csoportját különböztethetjük meg: vannak az átmeneti és a mocsárzónában élő növények, amelyek gyökerét a tó felé haladva egyre inkább nedvesség borítja, de viszonylag közel élnek a szárazföldhöz, és mintegy átmenetet képeznek a tópart és a nyílt vízfelszín vagy a következő szintek növényei között. A következő szinteken kb. 10-20 cm ill. 30-40 cm mélyen a vízfelszín alatt, azok a növények élnek, amelyek szára vagy annak egy jórésze része a víz alatt foglal helyet, ide tartoznak a gyékények és nádak, a hídőr növény, a kákafélék. Emellett vannak a vízben lebegő, sokszor jó oxigéntermelő növények, pl. a hínárfélék, a békalencse és a már említett fajták, amelyek egészen mélyen a meder alján gyökerezve érzik jól magukat: a tündérrózsák (bár ezeknek sok fajtája létezik), vagy a sárga vizitök. Telepítéskor tehát, mivel lentről haladunk felfelé pont fordítva dolgozunk, alulról kezdjük az ültetést és az egyes szintekig feltöltve, lassan haladunk felfelé. Lehetséges a növényeket ültető kosarakba is ültetni így könnyebb az utólagos mozgatásuk, kordába tartásuk, de ebben az esetben folyamatosan évről-évre foglalkozni kell velük. A tó medrének, szintjeinek kialakítása az, ami a tó életét a nagysága és a mélysége mellett meghatározza, hiszen eldönti, hogy milyen és mennyi növényt fogunk tudni ültetni bele. Igazság szerint még a második tavamnál is beleestem abban a hibába, hogy viszonylag kevés helyet alakítottam ki az egyes szinteken a növényeknek, és ezt utólag már nem lehet bővíteni. Ha beültetjük a növényeket és feltöltjük a tavat 1-2 napig türelmesen kell várnunk, hogy a víz kitisztuljon és leülepedjen minden, amit felkavartunk.
Normál méretű kertekben a hobbitavak működése elképzelhetetlen vízforgatás és tisztítás nélkül. A kül. teljesítményű vízforgatók szűrőkön keresztül tisztítják és a csobogón át oxigénnel látják el a tavat. Télen is forgatni kell a vizet, hogy a tó ne fagyjon be teljesen, ugyanis a halak a közhiedelemmel ellentétben nem „hibernálódnak”, csak lelassul az életműködésük és nem táplálkoznak, de oxigénre ugyanúgy szükségük van. Fontos tehát, hogy a tó építésekor számoljunk egy jó minőségű vízforgató költségével is.Említettem az elején, hogy ma már a második tavunkat élvezzük, s bár a fóliás tó tökéletesen működött, ehhez az előzőnél jóval nagyobb tóhoz egy másik ígéretesen hangzó építési technológiát választottam, a földmunka és a meder kialakítása után olyan műgyantával kenték ki szakemberek a tómedret, amelybe homokot is kevertek, így az egésznek és készítés rettenetesen büdös szagát is elfelejtetve egészen természetes hatása lett.
Ízlés és pénz kérdése a kőválasztás. Nagyon sok tónál láthatunk olcsóbb mészköveket, amikkel az a gond, hogy a tóba téve, kioldódik belőlük a mész és elősegíti az algásodást. Nekem nem igazán tetszik az sem, hogy sokat a kertjükben egyszerre szeretnének mindent: zuhogó hegyi patak imitációt sziklakövekkel kirakva, alpesi sziklakerttel a szélén, kecses lámpácskás-vörös juharos japán kerti tavat és amúgy mellékesen színpompás tavirózsákkal telipöttyintett egzotikus állóvizet. Így a legtöbbször egy eklektikus káosz lesz az egész tó, ahol az ember, márha tetszik neki azt sem tudja, hova kapja a tekintetét. Először csukjuk inkább be a szemünket és képzeljünk el egy a mi természetes környezetünkben található tavat. Nem zúdul le magasról vad sziklák között, hanem kerek kavicsokkal borított partja szinte belesimul a környezetébe. Részemről kétféle desing tudok támogatni igazán szívből tóval kapcsolatban, amit természetesen a környezete határoz meg: természetesnek ható, a tájba beleilleszkedőt, vagy merészen modernet, építettet ízléses minimalista stílusban, de a kettő eklektikus keveredését nem.
Szóval ha magunk építjük és nem vagyunk desingner zsenik válasszunk egyszerű folyami kavicsot és nyugodjunk bele, hogy nem lesz csobogó hegyi patakunk, de cserében a tó partja szelíden bele fog simulni a környezetébe.
Az évek során rengeteg tapasztalatom gyűlt össze a beültetéssel, növénygondozással, tófenntartással kapcsolatosan, ezért (és mert ez a bejegyzés már így is borzasztó hosszú lett) elhatároztam, hogy még egy részt írok a kerti tóval kapcsolatban, ami a tó fenntartásával, a benne és a körülötte található növényekkel foglalkozik. Hamarosan:))
