Az idén ősszel két (fél) maratonon is indulok és csak az egyik szól a futásról, a másik kerti maraton, ahol versenyben vagyok az időjárással és a saját egyre nagyobb szabású terveimmel.
A futásban az az érdekes, hogy amióta futok azóta megváltozott a viszonyom az évszakokhoz. Kétféle van: a futóidő és a túl meleg. A futóidő 12 C alatt kezdődik, afölött van a meleg.Minden évben látom azokat a lelkes futókat, akik júniusban kezdenek a futáshoz elsősorban a "hogyan fogok kinézni a bikinimben-motiváció" okán és amikor egy kicsit belejönnének abba is hagyják, mert a meleg sokkal többet kivesz az emberből és nem marad hely az élvezetnek. Most viszont remek idő van a futáshoz, ráadásul még az is nagyszerű benne, hogy mivel úgyis besötétedik amikor futni indulok, mindig rájövök, hogy az október végi sötétségben is van élet. Kivilágítás ugyan nem nagyon, de emberek és más őrült futók az utcákon igen. Szóval szeretem a novemberi Balaton maratont, ami nevével ellentétben két fél és ebből az egyiket mindenképpen az idén is le szeretném futni és ha lúd legyen kövér, a tavalyinál jobb idővel (le is írom 1 óra 50 percen belül).
A kerti maraton is a túlzottan meleg idő elmúlásával vette kezdetét. Vannak ennek kötelezően, évről-évre ismétlődő elemei és vannak olyanok is, amik csak az idén keletkeztek.
Az őszi kerti maraton egyik első fontos lépése, kivárni míg Ernő véglegesen kiköltözik a tóból (titokban csinálja, csak azt lehet észrevenni, hogy már nincsen benne), kitisztítani és leszerelni a vízszűrőt és letakarni a tavat, 
mielőtt túl sok levél potyogna bele. Több évi kísérletezés után Raschel hálót használok (egészen eddig azt hittem, hogy Gresham,de most végre rákerestem a neten:)), mert a szabálytalan alakú tavon ezt tudom a legegyszerűbben és a leghatékonyabban elteríteni.
Sokan kérdezik, amikor az aranyhalakat látják a tóban, hogy mit csinálnak ezek télen? Nos a békákkal együtt áttelelnek, (a halak nem alszanak téli álmot, valljuk be ez a vízben egyébként sem lenne egyszerű nekik), lassú mozdulatokkal úszkálnak a tó mélyebb részein és még csak enni sem kérnek. Cserében viszont oxigénre van szükségük, a békákkal együtt, ezért, amikor az összes levél lehullott leveszem a hálót (Raschel!!!) a tó tetejéről és a vízforgató szivattyút továbbra is bekapcsolva hagyom. Így ahol mozog a víz, ott nem tud befagyni és jut elég oxigén a halaknak. Az egyik legjobb ötletem a tónál, a körbe ültetett sövényszerű bokorsor, mivel ezek nemcsak, hogy optikailag tágítják a tó méretét, hanem nagyon sok, a szél által felkapott levelet felfognak, így sokkal kevesebbet kell később a tóból kihalásznom.
n
A maraton következő állomása a tyúkól szigetelése. Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű küldetés, próbáltam húzni-halasztani, ismét szakértői segítséget igénybe venni: jószándékú barátaim, ismerősök, ismerősök-ismerősei körében, hátha mégse kell belevágnom. A hasznos észrevételek közül, most csak néhányat idézek:
- "Ezt így akarod hagyni? Szerencsétlen tyúkok, biztos megfagynak a télen!"
- "Szerinted a fácánok hogyan telelnek át az erdőben?"
- "Hát nem is tudom, én a helyedben azért lehet, hogy csinálnék vele valamit. Tudod tehetnél bele,olyan kinti gázmelegítőt, mint amilyen az éttermek teraszán van."
- "Ezek olasz csajok, lehet, hogy melegebb időhöz szoktak. A ház meg angol terv alapján készült, ott meg nincs is igazi tél."
Hát legyen! A lelkiismeretem nem hagyta, hogy a félálomban felvázolt kép az ülőrúdba kapaszkodó mirelit tyúkokról egy reggelre szomorú valósággá váljon, így belevágtam. A nikecell - rockwoll (mindkettő szigetelőanyag, akinek még nem volt szerencséje hozzá) kérdés a második javára dőlt el, mivel ebből nem potyognak kis fehér golyócskák, felkeltve a tyúkok érdeklődését, hogy aztán puszta lelkesedésből a változatosság iránt, felcsipegessék. Ráadásul természetes anyagból van és szellőzik is. Az előnyök ebben ki is merültek, aki ugyanis már próbált belülről, kicsi, szűk, mindenféle ki- és beugróval tarkított helyen szúrós kőzetgyapot táblával boldogulni, az tudja, hogy miről beszélek. Két napi kemény munka és a házikó alja ill. 2 és 3/4 oldala elkészült, elegáns fekete geotextíliával bevonattal a kőzetgyapoton, amitől a házikó eddig fehérre meszelt falai egy ravatalozó belsejére kezdtek hasonlítani (dehát a tyúkok úgyis csak alvásra használják). A második menetben (most következtek a legbonyolultabb részek: tojó doboz, ki- és lenyitható ajtók, ülőrudak csatlakozásai) újabb zseniális ötletem támadt. POLIFOAM szivacs!!! És lőn. Jelenleg a házikó belseje 2 és 3/4 részben fekete, 1 és 1/4 részben fémszínű, retro hatású, csillogó szürke színben tündököl a 80-as évek diszkó hangulatát idézve. Viszont a tyúkok boldogok, jöhet a tél és a hideg, kiválóan szigetelt!
A harmadik, legnagyobb szabású vállalkozásom a konyhakert építés lett. Ez van, végérvényesen megfertőződtem. Szeretnék egy jól megtervezett és megépített, mértani pontossággal kivitelezett látványában is lenyűgöző konyhakertet. Szereztem földet, bio szürkemarha trágyát gerendákat és egy tekercs geotextíliát (egy része már beépült a tyúkólba, de azért van még belőle:)) A versenyfutás megkezdődött, még rengeteget kell ásnom, mielőtt véglegesen beáll a fagy. A fejemben már megvan, hogy hova mit ültetek majd, sőt már a magokat is megvettem.
Egészen mostanáig abban a boldog tudatban éltem, hogy a legtöbb magot és növényt csak tavasszal kell elvetni és ültetni, néhány őszi fokhagyma és eperpalánta kivételével. És ez majdnem igaz is, csakhogy a nagy átverés az, hogy rengeteg növény esetében a zacskón a következő olvasható: vetése február-március, amint rá lehet menni a talajra. Ez így szép is, de ha én februárban megyek rá először az addig focipályaként funkcionáló föld darabra... nos akkor lehet, hogy a spenót, saláta, korai borsó és a hagyma és még sok egyéb nem az elkövetkezendő márciusban kerül majd a földbe.
